Musorujsag
Élő Eredmények

Négy közé jutott az UVSE az Euroligában

mti
A négyes döntőbe jutott az UVSE a női vízilabda Euroligában, miután a kinti döntetlent követően a budapesti visszavágón legyőzte a spanyol Mataro együttesét.

Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágó:
UVSE-Centrál – CN Mataro (spanyol) 9-4 (2-1, 4-0, 2-1, 1-2)
a magyar csapat gólszerzői: Antal, Szűcs, Keszthelyi 2-2, Hertzka, Tóth, Kisteleki H. 1-1
Továbbjutott: az UVSE, 16-11-es összesítéssel

Az idegenbeli 7-7 után a magyar bajnoknak akár egygólos győzelem is továbbjutást kínált, ennek megfelelő vehemenciával ugrott medencébe a Hajós uszodában a házigazda. Az első akciót azonban a spanyolok indíthatták, s be is lőtték. A 0-1 után viszont valóságos vesszőfutást élhetett át a vendégcsapat, mivel az UVSE ellenállhatatlanul pólózott, s meg sem állt a gólgyártással a harmadik negyed közepéig, amikor is már 8-1-es (!) hazai vezetést mutatott az eredményjelző. A Mataro képtelen volt érdemi ellenállást kifejteni, s a vége 9-4-es UVSE-diadal lett.

Az Euroliga negyeddöntőjének másik magyar résztvevője, a Szentes ugyanakkor nem jutott be az elitnégyesbe: az első meccsen elszenvedett ötgólos vereség után tudniillik a pénteki hazai visszavágón döntetlent játszott a spanyol Sabadell-jel, így a csongrádi együttes a LEN Kupa Final Fourjába került át.

További tartalmak