Musorujsag
Élő Eredmények

Két új játékossal megy neki a tavasznak a Haladás

mti
Két új játékossal, Gyűrű Lászlóval és Dvorschák Gáborral erősített a Szombathelyi Haladás. A klub három tehetséges futballistájával, a válogatottba is meghívott Radó Andrással, valamint Németh Márióval és Medgyes Zoltánnal is szerződést hosszabbított.

Artner Tamás vezetőedző  elmondta, az év végén megsérült a csapat második számú kapusa Mursits Roland, valamint távozott Gőzce Gergő, ezért mindenképpen szükség volt egy hálóőrre, és így került az együtteshez a győri nevelésű Gyűrű László.

Artner Tamás – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Gyűrű László – aki korábban Szlovákiában játszott – hangsúlyozta, örül annak, hogy egy magyarországi első osztályú csapattól kapott ajánlatot, szeretne élni a kapott lehetőséggel, mert úgy érzi, hogy a Haladásnál minden adott ahhoz, hogy fejlődjön.

Dvorschák Gábor úgy fogalmazott: korábban egyszer már szó volt arról, hogy a Haladáshoz szerződik, de akkor még nem jött össze, most viszont a közös edzőtáborozás után a szakmai stáb úgy döntött, hogy bizalmat szavaznak neki.

Illés Béla sportigazgató hozzátette, továbbra is zajlanak a tárgyalások azokkal a futballistákkal, akiknek hamarosan lejár a szerződésük, ugyanis szeretnék egyben tartani az együttest. Lehetséges érkezőként beszélt Hrepka Ádámról is, a támadó szerződtetését várhatóan a jövő hét elején jelenthetik be.

Szóba került a jövő szombati Ferencváros elleni Ligakupa-mérkőzés is: biztonsági okból az összecsapás napján a vendégpénztár nem lesz nyitva, így az FTC szurkolói a helyszínen nem, csak elővételben, vagy saját klubjuknál, az interneten tudnak névre szóló jegyeket váltani.

További tartalmak