Musorujsag
Élő Eredmények

Sauber: A 10. hely elfogadhatatlan!

Autosport
Elfogadhatatlan volna, ha a Sauber a 10. pozícióban zárná a 2014-es versenyévadot - jelentette ki a csapatvezető, Monisha Kaltenborn. Az istálló irányítója úgy érzi, a vártnál halványabb teljesítményhez a Ferrari erőforrásának is köze van, a váltásra azonban gondolni sem akar.
Esteban Gutiérrez (Fotó: Schaber / XPB Images) Esteban Gutiérrez (Fotó: Schaber / XPB Images)

A svájci csapat tizenegy verseny után csak a szintén pont nélkül álló Caterham-istállót előzi meg a gyártók bajnokságában, miután a Marussia francia pilótája, Jules Bianchi két egységet is szerzett a Monacói Nagydíjon. A Sauber 1993-as fennállása óta minden évben tudott pontot, pontokat szerezni, tavaly pedig a gyenge kezdés után remek felzárkózást produkált a szezon második felében, így a vezetők bíznak abban, hogy idén is sikerül feliratkozniuk a pontszerzők közé. Ha ez nem jönne össze, a következmények beláthatatlanok lesznek, véli Monisha Kaltenborn.

„Sajnos a csapat hangulata is romlott, hiszen a Sauber huszonkét éves történelme során egyetlenegyszer sem voltunk ilyen pozícióban, igazából erre az egészre gondolni sem akarunk” – idézi a Forma-1 történetének első női csapatvezetőjét az Autosport.„Persze mindennek pénzügyi okai is vannak. A jövőben is reális célokra van szükségünk, az üzenet azonban egyértelmű, a 10. helyezés elfogadhatatlan volna a csapat számára” – teszi hozzá az indiai származású szakember, aki 2012 végén vette át Peter Sauber csapatának irányítását.

Az istálló visszaesése sokak szerint részben a Ferrari hajtóegységeinek tudható be, az olaszok erőforrásainak teljesítménye ugyanis alaposan elmarad a Mercedes motorjainak teljesítményétől. Ezzel Kaltenborn is tisztában van, elmondása szerint azonban a vezetők fel sem vetették, hogy az eredménytelenségre hivatkozva meg kellene szakítani ezt a hosszú évek óta tartó partnerkapcsolatot. „Ragaszkodunk hozzájuk! Amikor új motorokra váltottunk, más lehetőségek után is nézhettünk volna, de nem tettünk ilyet” – hangoztatja a csapat irányítója.

„A Ferrari a legnehezebb időkben is kitartott a csapat mellett, különösen akkor, amikor Peter visszavásárolta az istállót a BMW-től, 2009 végén. Én úgy vélem, az ilyen és az ehhez hasonló partnerkapcsolatok nagyon sokat érnek a Forma-1-ben. Biztosíthatom önöket, hogy ők legalább annyira csalódottak az eredmények miatt, mint mi, és természetesen mindent megtesznek azért, hogy a jövőben javítani tudjanak a teljesítményükön. Mi is ezt fogjuk csinálni, és biztosra veszem, hogy sikerül kilábalnunk ebből a helyzetből” – zárta gondolatait Kaltenborn.

További tartalmak