Musorujsag
Élő Eredmények

Csak Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn jutott tovább a zárónapon

MTI
A délelőtti selejtezőkből csak ketten jutottak tovább a magyarok közül Dohában, az úszók rövidpályás világbajnokságának befejező napján: 200 méter gyorson Hosszú Katinka a harmadik, Verrasztó Evelyn pedig a nyolcadik idővel biztosította helyét a vasárnap délutáni döntőben.

A FINA, a sportág nemzetközi szövetsége által 2014 legjobb női úszójának választott Hosszú, aki a katari vb korábbi négy versenynapján – egyformán világcsúccsal – négy aranyat, továbbá két ezüstöt szerzett, a zárónap délelőttjén a 200-as sprinterek között is megállta a helyét, hiszen összesítésben csak két riválist engedett maga elé az előfutamokban. Ideje, az 1:52.73 perc is igen jó, és ha a fináléban még közelebb kerül országos csúcsához (1:51.41), netán megdönti azt, az bizony újabb dobogós helyet érhet. Ráadásul van még egy további esélye medálkollekciója bővítésére, miután szombaton 50 méter háton – hetedikként – szintén beverekedte magát a vasárnapi döntőbe. Verrasztó Evelyn, aki negyedik egyéni döntős fellépésére készülhet Dohában, 200 méter gyorson még éppen – nyolcadikként – bejutott a fináléba (1:54.80).

Hosszú Katinka – fotó: MTI/EPA

Nem járt távol a nyolc közé jutástól Bernek Péter és Biczó Bence, valamint a 4×50 méteres férfi vegyesváltó sem. Bernek, aki 400 méter gyorson világbajnok lett pénteken, vasárnap korábbi fő számában, a számára 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnoki címet hozó 200 méter háton próbálkozott, de a teljes rangsorban végül a 12. lett (1:52.70). Ugyanígy zárt 200 méter pillangón a négy éve szintén ifjúsági olimpiai bajnokká avanzsált Biczó Bence (1:53.17), akinek szintén négy hellyel kellett volna előrébb végeznie a selejtezőben. A Földházi Dávid, Gyurta Dániel, Holoda Péter, Kozma Dominik összetételű vegyesstaféta a 23 váltót felvonultató versengésben a 10. lett (3:27.14).

A többiek távolabb végeztek a továbbjutást érő helyektől: 200 méter háton Balog Gábor 14-ként (1:53.54), 200 méter pillangón – a 400 méteres vegyesúszásban csütörtökön vb-bronzérmes – Verrasztó Dávid 18-ként (1:54.55), 200 méter mellen Gyurinovics Fanni 30-ként (2:29.62) zárt.

Az 1500 méteres férfi gyorsúszás úgynevezett lassú futamainak egyikében próbált szerencsét Dudás Dániel, aki összesítésben a 41 induló közül 14-ként végzett (14:53.36). Hogy a teljes lajstromban hányadik hely jut neki, az a nevezési eredmények alapján a nyolc legjobbat felsorakoztató, gyakorlatilag a szám döntőjének tekintendő délutáni gyors futamtól függ. Itt is lesz magyar induló Gyurta Gergely személyében, aki a második időeredmény birtokosaként az 5-ös pályáról vághat neki a 60 medencehossznyi távnak.

További tartalmak