×

Amiért jót tett Räikkönen távozása a Lotusnak

Rövidebb távon jól járt Kimi Räikkönen távozásával a Lotus-istálló, ám ha 2015-ben nem lesznek képesek jobban teljesíteni, még a korábbinál is nagyobb pénzügyi válságba kerülhetnek.

Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA/Harish Tyagi) Kimi Räikkönen (Fotó: MTI/EPA/Harish Tyagi)



Addigi kapcsolatukhoz méltatlan módon vált el egymástól 2013-ban Kimi Räikkönen és a Lotus. Miközben másfél évig versenyző és csapata tökéletes egységet alkotott utolsó évük második felében egyre nagyobb feszültség alakult ki közöttük az enstone-iak tartozásai miatt. Noha a finn hivatalosan hátműtétje miatt hagyta ki a szezon utolsó két versenyét, valójában már azt megelőzően (Abu-Dzabi) is azzal fenyegette főnökeit, amennyiben nem fizetik ki járandóságát, nem ül autóba.

Az arany-feketék egy éve a Quantum nevű befektetőcsoporttal való egyezkedés, valamint a szponzorhiány miatt kerültek nehéz helyzetbe – ám mára sikerült kimászniuk a gödörből, mi több, immáron volt versenyzőjük felé is rendezték tartozásaikat. „Az adóssághelyzetünk az előző évhez képest sokkal jobb lett” – nyilatkozta a Motorsport-Totalnak a csapat ügyvezetője, Matthew Carter. „Ebben komoly része volt Kimi Räikkönennek. Ő állította ugyanis elő az adósságaink jelentős hányadát, de időközben már teljesen kifizettük őt.”

Räikkönen 2012-es és 2013-as szezonjában a becslések szerint 35 millió dollárt keresett a Lotusnál, amely fizetés láthatóan meghaladta a középcsapat lehetőségeit. A finn távozásával viszont a csapat visszatérhetett a „realitás talajára”, s a Romain Grosjean, Pastor Maldonado párosra immáron jóval kevesebbet kell költeniük. De hogy egyenesbe jöttek, az nem csupán ennek köszönhető: az elmúlt évben 98 alkalmazottjukat küldték el, s kisebb csapattá vedlettek át, igazodva pénzügyi lehetőségeikhez. Ennek eredményeképp 2014-et nagyjából 5-7 millió eurós veszteséggel zárják – miközben 2012-ben 55,4, 2013-ban pedig 64,9 millió angol fontos mínusz volt a mérlegük.

Segítség volt számukra, hogy a PDVSA képében új támogatóra tettek szert, mely úgy 20 millió fonttal járul hozzá éves költségvetésükhöz, miközben a Microsoft és a Rexona 15-15, a Burn pedig 3,5 milliót fizetett nekik. „Mindenki arról beszél, hogy a Lotus a csőd szélén áll. Biztosíthatom önöket, hogy nem ez a helyzet” – mondja Carter. „Sikerült elérnünk a fordulatot, a hatalmas adósságoktól közel null szaldóig jutottunk. A tervünk, hogy előbb anyagilag biztosítsuk a hátterünket, hogy aztán a pályán is javulást érjünk el.”

Más kérdés, hogy az istálló idei gyenge teljesítményével komoly bevételektől esik el 2015-ben: tavalyi negyedik helyük után idén nagyságrendekkel több pénzt kaptak az F1 bevételeiből, mint amennyit jövőre fognak idei 8. helyük után. (Ráadásul a Stratégiai Csoportban sem képviseltethetik már magukat, mivel helyüket a Force India veszi át a következő szezontól.) „Nem akarok hazudni: ha jövőre még egyszer olyan szezont futunk, mint 2014-ben, akkor igazán nagy bajba kerülhetünk. A támogatóinkat arra alapozva győztem meg, hogy jövőre versenyképesebbek leszünk. Tehát ha ez nem teljesül, akkor problémáink lesznek” – árulta el Carter.