Musorujsag
Élő Eredmények

A férfi pólósok könnyű, a nők nehezebb csoportban a nyári, kazanyi vb-n

MTI
A magyar férfi vízilabda-válogatott könnyű csoportba, a női csapat nehezebbe került a nyári, kazanyi vizes világbajnokságon, amelynek csoportsorsolását csütörtökön készítették el Lausanne-ban.

Benedek Tibor szövetségi kapitány legénysége a Dél-afrikai Köztársaság, Argentína és Kazahsztán legjobbjait kapta, míg Merész András együttese a franciákat kivéve igen erős riválisokkal: a kínai és az orosz válogatottal küzd meg az oroszországi vb-n, amelyet július 26. és augusztus 8. között rendeznek meg.

Benedek Tibor - MTI Fotó: Kovács Tamás Benedek Tibor – MTI Fotó: Kovács Tamás

A csoportmérkőzések zárultával a négyesek első helyezettjei automatikusan a nyolc közé jutnak, a második helyezettek pedig a harmadikakkal játszanak a negyeddöntő fennmaradó négy helyéért.

Benedek Tibor a szövetség honlapján így értékelt a sorsolás után: „Minden választásból a legkönnyebb ellenfelet kaptuk, így az első hét kicsit más lesz ezen a világbajnokságon. Pár dolgot módosít majd, át kell beszélnünk. Az Európa-bajnokságon nehéz, most könnyű csoportba kaptunk besorolást, ez van, egyszer fent, egyszer lent.”

női vízilabda Eb - Magyarország-Hollandia - Merész András - MTI Fotó: Kovács Tamás női vízilabda Eb – Magyarország-Hollandia – Merész András – MTI Fotó: Kovács Tamás

A szakvezető szerint mindez semmit sem változtat azon a tényen, hogy a második héten milyen kemény feladat vár együttesére. „Csoportelsőként majd várhatóan Japánnal játszanánk, eddig látok előre, nem tovább” – tette hozzá.

„Megkaptuk az egyik erős csoportot – szögezte le Merész András. – Azt tudom mondani, hogy a csoportelsőség nagyon jól fizet. Az első kalapból Kínát kaptuk, azt mondhatom, hogy a négy lehetséges ellenfél közül nem bánom, hogy velük játszunk, igaz, a világkupán kikaptunk tőlük.”

A kapitány azzal egészítette ki mondandóját, hogy csapata találkozik majd a kínaiakkal a hazai rendezésű tornán idén, és közösen edzőtáboroznak majd három napig, „ha minden jól megy”. Hozzáfűzte, hogy veszélyes csapat, új edzővel.

„Az oroszokkal lassan minden fronton találkozunk, ismerjük őket, alig két hét múlva játszunk ismét velük. A franciákat sem kell lebecsülni, ennek ellenére azt mondom, hogy elérhetjük a céljainkat. Persze, sok minden függ attól, hogy a többi csoportban hogyan zajlanak az események” – mondta.

A 2015. évi vizes vb vízilabda-tornájának négyesei:

férfiak:
A csoport: Horvátország, Brazília, Kanada, Kína
B csoport: Görögország, Egyesült Államok, Olaszország, Oroszország
C csoport: Dél-afrikai Köztársaság, MAGYARORSZÁG, Argentína, Kazahsztán
D csoport: Szerbia, Japán, Montenegró, Ausztrália

nők:
A csoport: Kanada, Kazahsztán, Új-Zéland, Spanyolország
B csoport: Ausztrália, Dél-afrikai Köztársaság, Görögország, Hollandia
C csoport: Brazília, Japán, Egyesült Államok, Olaszország
D csoport: Kína, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Franciaország

További tartalmak