Musorujsag
Élő Eredmények

Michelisz erőből a gyári Hondák előtt

Boxutca
Saját előrejelzése szerint nehéz futamok várnak vasárnap a Zengő Motorsport versenyzőjére, Michelisz Norbertre a WTCC második versenyhétvégéjén, Marokkóban.
Michelisz Norbert Michelisz Norbert

Az MTVA F1-es szakértője a hatodik helyen zárt a Túraautó világbajnokság szombati időmérő edzésén, de több versenyzőt is megbüntettek a kvalifikáció után, melynek eredményeképpen Norbi a negyedik helyről várhatja az első futam rajtját.

Michelisz nem kedveli ezt a pályát, így különösen jó eredményként értékeli, hogy bekerült a Top 10-be: „Az elsődleges célomat elértem, benn vagyunk az első tízben. Kicsit jobban örültem volna viszont, ha a 9-10. helyen végzünk, mert látva a tempónkat az jó eredményt feltételezett volna a második futamra (a második futamon az időmérő edzés első 10 helyezettje fordított sorrendben sorakozik fel a rajtrácsra), de összességében azzal nagyon elégedett vagyok, hogy a két gyári versenyzőt erőből meg tudtam verni.”

„Új gumin az autó nagyon jól működött, és szerencsére a fék is végig bírta, ami nagy kérdőjel volt, hiszen ez a pálya nagyon igénybe veszi a fékeket. Az autó azonban hibátlanul működött.”

„Mind a két futam nehéz lesz. Látszik, hogy nagyon kicsit a különbségek. Sok esetben kevesebb, mint 1 tizedmásodperc.”

„A reális számunkra az 5. és a 10. hely között végezni” – mondta Norbi a Zengő Motorsport kamerája előtt az időmérő edzés után.

Az élen természetesen a Citroënek végeztek. José María López szerezte meg a pole-t, akit Mehdi Bennani és Ma Quing Hua követhet a rajtrácsra…

A marokkói futamokat a közmédia a felvételről, 23:00-s kezdéssel a Dunán közvetíti.

UPDATE: A TouringCarTimes információi szerint Norbi autóját a megengedett súlyhatárnál 3 kilogrammal könnyebbnek találták a versenybírók, mely után rajtbüntetésben részesítették. A problémát valószínűleg olajfolyás eredményezte, így a szabályoktól eltérően nem vették el Zengő Motorsport versenyzőjének összes mért körét, hanem 3 hellyel hátrasorolták őt az eredeti rajtpozíciójához képest Michelisz így az első futamon a 7. rajthelyről indul.

 
Rajtfelállás:

Az első futam rajtrácsa…Michelisz Norbert a hetedik helyről vághat neki a futamnak.

Posted by Zengő Motorsport on 2015. április 18.

 


wtcc2

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="293567"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/04/XPB_731907_1200px-1024x682.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak