Musorujsag
Élő Eredmények

Ezt is leszavazzák: Éles fordulat az ötödik motor ügyében

Autosport, Reuters
Nincs meg a csapatok egyhangú támogatása, így minden bizonnyal nem engedélyezik a résztvevőknek az ötödik erőforrás büntetlen használatát – holott a Mercedes állítólag igent mondott a javaslatra.
Pastor Maldonado (Fotó: Batchelor / XPB Images) Fotó: Batchelor / XPB Images

Noha a Red Bull-főnök Christian Horner elmondása szerint Malajziában valamennyi csapat egyetértett abban, hogy négyről ötre kellene emelni a szezon során felhasználható erőforrások számát, túlzás lenne váratlan fordulatként aposztrofálni, hogy a csapatok a szavazás idejére már koránt sincsenek egyforma állásponton. A Reuters és az Autosport beszámolója szerint a Stratégia Csoport következő, május 14-én esedékes ülésén a résztvevők biztosan le fogják szavazni a szabályváltoztatás ötletét.

Mint ismert, 2015-ben a szabályok értelmében minden alakulat minden versenyzőjének négy erőforrásból kell gazdálkodnia egy szezonon belül. Ám miután a Renault és a Honda V6-osait használó csapatok már gyakorlatilag négy futam után lehetetlen helyzetbe kerültek (a Red Bull versenyzői már Barcelonában a negyedik motorjukkal versenyeznek), egyes résztvevők fölvetették a motorszám emelésének lehetőségét. Miután a hajtóegységek terén a Mercedes-csapatok állnak a legjobban, sokan úgy vélték, a németek véleménye dönt majd arról, lesz-e változás. Az Autosport azonban úgy tudja, gyári csapatuk a Red Bull-lal együtt hajlandó igent mondani a javaslatra – csakhogy riválisaik azóta már másképpen gondolják. A brit szaklap szerint a Williams, a Force India, de még a McLaren és a Ferrari sem támogatja az ötödik motor ötletét.

A Reuters Bob Fernleyt, a Stratégiai Csoportban is helyet foglaló Force India helyettes csapatfőnökét is idézte, aki kiemelte, semmilyen javaslatot nem hajlandóak támogatni, amely a költségek növekedésével járna. „Tudom, hogy napirenden van ez a kérdés, de a pontos szöveget nem ismerem. És ami még fontosabb: nem tudom, ennek milyen hatása lenne a költségekre, mivel számomra ez a kulcsfontosságú szempont” – fogalmazott a brit. Majd kiemelte, számításai szerint az ötödik erőforrás 1,5 millió dolláros pluszkiadást eredményezne a csapatok számára. „Emiatt nem akarja ezt a Williams, a Lotus és mi sem” – jelentette ki.

Más kérdés persze, hogy ugyanez lenne-e a véleményük akkor is, ha Renault-erőforrás dübörögne autóikban… Christian Hornert mindenesetre nem lepi meg a riválisok ellenállása. „A mai F1-ben az emberek megállapodnak valamiről a találkozókon, aztán hirtelen megváltoztatják a véleményüket. Számunkra valójában nem jelent nagy különbséget, hogy lesz-e ötödik motor, hiszen elkerülhetetlen, hogy nyolc vagy akár kilenc erőforrást használjunk idén” – nyilatkozta korábban a Red Bull csapatfőnöke.

Hogy csapata helyzete mennyire reménytelen ilyen szempontból, jól jelzi, hogy két versenyzője, Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat ezen a hétvégén már a negyedik motorját használja Barcelonában. Ráadásul egyelőre úgy tűnik, a szabadedzéseken újabb motorproblémákkal szembesültek: két versenyzőjük az első edzésen mindössze 18 kört teljesített – összesen…

 

 

További tartalmak