Elpusztult Overdose

Szerda délután 10 éves korában elpusztult Overdose, a nemzetközi hírű magyar versenyló.

A pannoniaoverdose.hu tájékoztatása szerint a telivér egy németországi tenyésztelepen múlt ki kólikában, hasi katasztrófa következtében.

Overdose - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Overdose - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd



Az egykori versenylovat Alagon fogják eltemetni.

Overdose 2014 tavaszán költözött a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára fedezőménnek. Ezután került februárban a Hamburghoz közeli lindenhofi telivérménesbe, ahol a hazaiaknál huszonöt százalékkal jobb értékszámú kancákat fedezhetett.

A magyar galoppsport egyik leghíresebb képviselője 2010 augusztusáig volt veretlen, sorozatban 14 futamot nyert meg. Hat éve savós patairha-gyulladást kapott, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Egy évvel később viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott utoljára, és akkor győzött.