A 21 éves sportoló ezzel a magyar küldöttség első érmét szerezte az oroszországi viadalon.
Helyi idő szerint reggel 8 órakor a férfiak 32 fős mezőnye rajtolt el Székelyi Dániellel együtt, majd negyed órával később a nők is a Kazanka folyóba csobbantak. Olasz Anna az 1-es rajtszámot kapta, Kiss Nikoletta pedig az utolsóval, a 31-essel vágott neki az embert próbáló feladatnak. A tavalyi berlini Európa-bajnokságon ezüstérmes Olasz Anna a tatár fővárosban 5 kilométeren a 13. lett, míg az olimpiai számban, 10 kilométeren drámai „végjáték” után az ötkarikás aranyérmes Risztov Éva mögött a 11. helyen végzett, így éppen lemaradt a riói kvótáról. Olasz akkor természetesen el volt keseredve, de jelezte, szeretne a leghosszabb távon szerzett éremmel vigasztalódni. Ennek megfelelően gyakorlatilag végig az élmezőnyben úszott, míg Kiss Nikoletta nagyjából fél táv után kezdett leszakadni a legjobbaktól.
Olasz a két évvel ezelőtt 10 kilométeren ezüstérmes brazil Ana Marcela Cunhával lépett el a mezőnytől, az utolsó körre is együtt fordultak rá, a harmadik helyen a német Angela Maurer közel kétperces hátránnyal követte őket. A dél-amerikai az utolsó ezer méteren óriási hajrába kezdett, s végül magabiztosan diadalmaskodott a magyar versenyző előtt. Olaszt megelőzően legutóbb 1994-ben, Kovács Rita – Risztov jelenlegi edzője – szerzett érmet, ugyancsak ezüstöt 25 km-en.
Olasz Anna vb-ezüstérmes 25 kilométeren
A befutóért és az ünneplésért kattintson a lejátszóra!
A 20 éves Székelyi Dániel a múlt évi németországi kontinensviadalon fél távnál feladta a küzdelmet, ezúttal azonban teljesítette a hatalmas igénybevételt jelentő távot, s végül a 20. helyen végzett.
A Kazanka folyó partján felállított lelátón a több száz néző végig remekül szórakozott a több mint ötórás viadalon, főként a fordulóknál buzdították tombolva az úszókat. Ezt követően itt rendezik majd a világbajnokság talán leglátványosabb versenyét, a férfi és a női óriás-toronyugrást, előbbiek 27, utóbbiak pedig 20 méteres magasságból végrehajtott ugrásokkal kápráztatják majd el a közönséget.
Eredmények, nyíltvízi úszás:
férfiak, 25 km, világbajnok:
Simone Ruffini (Olaszország) 4:53:10.7 óra
2. Alex Meyer (Egyesült Államok) 4:53:15.1
3. Matteo Furlan (Olaszország) 4:54:38.0
…20. SZÉKELYI DÁNIEL 5:15:03.4
nők, 25 km, világbajnok:
Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:13:47.3 óra
2. OLASZ ANNA 5:14:13.4
3. Angela Maurer (Németország) 5:15:07.6
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="347457"]
[shortcode] =>
-
-
A későbbi második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a célban a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye után párjával, a litván Tadas Duskinas úszóval a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna és edzője, Gellért Gábor a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenye után a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második Olasz Anna, a győztes Ana Marcela Cunha és a harmadik Angela Maurer a női 25 kilométeres verseny döntője után a kazanyi vizes világbajnokságon. – fotó: EPA/Anatolij Malcev
-
-
A második Olasz Anna, a győztes Ana Marcela Cunha és a harmadik Angela Maurer a női 25 kilométeres verseny döntője után a kazanyi vizes világbajnokságon. – fotó: EPA/Anatolij Malcev
-
-
A győztes Ana Marcela Cunha a női 25 kilométeres verseny megnyerése után a kazanyi vizes világbajnokságon. – fotó: EPA/Anatolij Malcev
-
-
A tizennegyedik helyezett Kiss Nikoletta a célban a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének a rajtja előtt a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének a rajtja előtt a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a célban a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a célban a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna és a győztes brazil Ana Marcela Cunha (háttal) a célban a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A későbbi tizennegyedik helyezett Kiss Nikoletta a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének eredményhirdetésén a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyének a rajtja előtt a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
-
-
A későbbi második helyezett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 25 kilométeres versenyében a kazanyi vizes világbajnokságon. MTI Fotó: Kovács Anikó
[title] => Olasz Anna vb-ezüstérmes 25 kilométeren
[image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2015/08/DACSA20150801002-1024x575.jpg
[alignment] => aligncenter
)