Musorujsag
Élő Eredmények

Korábbi főnöke szerint Räikkönen gyors, okos és sokkal több volt benne

Motor Sport
Gyors, okos, szellemes és nagyon jók a visszajelzései, Kimi Räikkönen azonban mégsem tudta megmutatni, milyen lehetőségek rejlenek benne, egy rendkívül fontos hozzávaló ugyanis mindig hiányzott, mégpedig az elkötelezettség – állítja a finn korábbi főnöke, Martin Whitmarsh.
Kimi Räikkönen (Fotó: Davenport / XPB Images) Kimi Räikkönen (Fotó: Davenport / XPB Images)

Kimi Räikkönen 2002 és 2006 között erősítette a McLaren-Mercedes csapatát, ahol Whitmarsh először menedzserként, majd vezérigazgatóként végül pedig (igaz már a finn távozását követően) csapatvezetőként dolgozott. A brit szakember tehát öt évig figyelhette a későbbi világbajnokot, akik sokak szerint ezekben az években volt pályafutása csúcsán, hiszen két alkalommal is harcba szállt a bajnoki cím megszerzéséért, bukását pedig elsősorban a technikai hibáknak köszönhette.

A tapasztalt brit szakember – akinek a 2013-as év után kellett elhagynia a McLarent – nemrég a Motor Sport magazinnak nyilatkozott az említett időszakról, és arról, milyen pilótának, milyen embernek tartja 2007 világbajnokát. „Voltak napok, amikor egészen egyszerűen a zsenialitás határán táncolt, és voltak napok, amiket jobb elfelejteni” – kezdi. „Viszont mindig nagyon jól teljesít, és kevés hibát vét. Őszintén mondom, Kimit nagyon sokan félreértik. Szeret italozni, és szereti a bulikat, viszont sokkal fegyelmezettebben edz, mint azt a legtöbb embert gondolja” – magyarázza.

„Ráadásul rendkívül intelligens – ő az egyik legélesebb eszű pilóta a pályákon. Mivel nagyon keveset beszél, és néha komolytalanul viselkedik, az emberek nem hiszem, hogy rögtön ezt feltételezik róla. Szerintem ezen felül ő az egyik legjobb, amikor az autó megértéséről és a kommunikációról van szó. Kimi és a kommunikáció, ez a két szó furcsának tűnhet ugyanabban a mondatban, de én nagy rajongója vagyok az ő kommunikációjának. Nagyon gyors, nagyon okos, szóval az összes hozzávaló megvan benne, egyetlen egyet kivéve, és ez az elkötelezettség” – folytatja, majd felelevenít egy történetet abból az időszakból, amikor versenyzője harcban volt a végső győzelem megszerzéséért.

„Kanadában voltunk, és a következő héten Indianapolisba kellett mennünk. Vasárnap este azonban Vegasba repült, hogy a barátaival bulizzon. Emlékszem, ezt mondtam neki: Kimi, tudjuk, hogy felnőtt vagy, és tudod, mit akarsz tenni, és azt is teszted, nem fogunk megállítani, viszont fel szeretnék tenni egy kérdést. Mostanában fontos az időmérő, igaz? Nincs igazán lehetőség az előzésre. Ha hat nap múlva öt ezredmásodperccel lemaradsz a rajtelsőségről, úgy, hogy Montréalból most Vegasba, egy másik időzónába repülsz iszogatni és bulizni, és utána vissza Indianapolisba, nos, akkor nem rúgnád magad nagyon durván seggbe? Rám mosolygott, nem mondta ki, de úgy tűnt egyetért, majd egy óra múlva elrepült Vegasba. Abban az évben a bajnoki címért harcolt!” – meséli Whitmarsh.

Räikkönen a vártnál jóval gyengébb eredményeket hozó 2006-os évad után hagyta el a McLarent és igazolt a Ferrarihoz, ahol első nekifutásra megszerezte a világbajnoki címet. 2008-ban ezt nem sikerült megvédenie, 2009-ben pedig el kellett hagynia a vörösöket; ekkor korábbi csapatával is tárgyalásba kezdett. „Noha Kimi nem bírta Ront [Dennist], én mindig nagyon jól kijöttem vele, és arra gondoltam, hogy ismét leigazoljuk őt, miután el kellett hagynia a Ferrarit. Tárgyaltunk a menedzsmentjével, de ők egy kicsit… túlságosan ambiciózus terveket dédelgettek; már ami a kereskedelmi oldalt illeti. Ekkor Jenson elérhetővé vált, és minden a helyére került. Ez [a történet] ennyi volt” – emlékszik vissza a sikertelen tárgyalásokra.

Miután a McLarennel nem jutottak dűlőre, a finn kihagyott két évet, 2012-ben viszont visszatért, sőt egyből harmadik lett a bajnoki pontversenyben, mégpedig a Lotus pilótájaként. Eredményei a Ferrari figyelmét is felkeltették, akik 2014-ben ismét csapatukban tudhatták korábbi világbajnokukat, az azonban az elmúlt másfél évben azonban elmarad régi önmagától. Whitmarsh sajnálja, hogy korábbi pilótája nincs formában, sőt nemcsak az elmúlt másfél év miatt kesereg, hiszen Räikkönenben véleménye szerint sokkal több volt. „Frusztráló Kimi helyzete, az, hogy annyira okos és gyors, mégis zavaró, hogy néha mindezt ő maga sodorja veszélybe. Nem ismerte fel, milyen lehetőségek rejlenek benne, és most már nem is fogja, ami nagyon nagy kár. Rendkívül átgondolt, igazán száraz a humora. Én mindig nagyon bírtam ezt a fickót” – zárja gondolatát.

Martin Whitmarsh és Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com) Martin Whitmarsh és Kimi Räikkönen (Fotó: xpbimages.com)

További tartalmak