Rosberg apa lett

A Mercedes német pilótája, Nico Rosberg hétfő reggel, közösségi oldalán tudtatta a nyilvánossággal, hogy felesége vasárnap délután életet adott első gyermekének. A versenyző kislánya nevét még nem árulta el.

Nico Rosberg (Fotó: Photo4 / XPB Images) Nico Rosberg (Fotó: Photo4 / XPB Images)



Rosberg már a Belga Nagydíj ideje alatt készen állt arra, hogy sajtóköreit lerövidítve elhagyja a versenypályát, és egy magángéppel otthona felé vegye az irányt, hiszen már akkor egyértelmű volt, hogy neje, Vivian bármelyik pillanatban életet adhat első gyermeküknek. A német pilótának végül nem kellett elhagynia Belgiumot, kislánya ugyanis egy héttel a futam után jött világra.

A tavalyi ezüstérmes közösségi oldalán közölte az örömhírt, miszerint vasárnap délután, a monacói Princess Grace kórházban megszületett végre kislánya, akinek nevét egyelőre nem árulta el követőinek. A pilóta később a kórház dolgozóinak is köszönetet mondott, akik közlése szerint remekül végezték munkájukat.

A német versenyző ezzel – a jelenlegi mezőnyből – hatodikként (Felipe Massa, Romain Grosjean, Pastor Maldonado, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen után) csatlakozott a „Forma-1-es apukák klubjához”. A Lotus versenyzője azonnal üdvözölte kollégáját: „Nagyon örülök nektek! Üdvözöllek az apukák klubjában! Hát nem megmondtam, hogy ez a legnagyszerűbb érzés?” – írta Grosjean.