Musorujsag
Élő Eredmények

Ezért váltak meg a Veszprém edzőjétől

M4/telesport.hu
Az MKB Veszprém társelnöke szerint Carlos Ortega és a csapat kapcsolata "elfáradt", ezért döntött úgy a klub vezetősége, hogy megválik a spanyol vezetőedzőtől.

Kálomista Gábor az M4 Sportnak adott interjújában elárulta, hogy a döntés nem közvetlenül a szombati, csalódást keltő BL-rajt következménye volt, hanem egy hosszabb folyamat eredménye. „A veszprém játékosállománya van olyan erős, hogy az utóbbi időben lejátszott meccseket hozni kellett volna. A csapattal ugyanakkor nem képességbeli problémák vannak, hiszen bármelyik játékos a posztján a világ bármely csapatába be tudna férni. Úgy láttuk, hogy egyéb problémák jönnek szembe, nem a keret színvonalának megfelelő eredmények születnek.”

A veszprémi klub társelnöke úgy véli, hogy fejben nem tudott a csapat százszázalékosan felkészülni a közelmúlt meccseire, márpedig ennek a keretnek – melynek kialakításakor maximálisan figyelembe vették Carlos Ortega kívánságait – bírnia kellene a sorozatterhelést. „Ortega mester az utóbbi évtizedek legsikeresebb veszprémi edzője, de észre kell venni, ha egy kapcsolat elfáradt, és ha ezt még időben észreveszi az ember, akkor kevésbé fájdalmas még az elején lépni, mint belemenni egy hosszú küzdelemsorozatba, ami vár a Veszprémre. Rossz játékot produkáltunk az utóbbi hetekben, én azt hiszem, ez egy tisztességes módszer volt, hogy amikor úgy érezzük, veszélyben vannak a kitűzött célok, akkor elválunk egymástól.”

Kálomista Gábor hozzátette, továbbra is nagyra becsüli Carlos Ortegát, kiváló képességű szakembernek tartja. „Amikor idehoztuk, sok kritikát kaptunk, hogy miért hozunk ide egy tapasztalatlan edzőt, de én azt gondolom, hogy jó húzás volt, Nagy László mellett az egyik legjobb igazolásunk volt. Viszont ha elérünk odáig, hogy nincs meg a százszázalékos bizalom, akkor a leghelyesebb, ha elválnak az útjaink.”

Az MVM Veszprém társelnöke a jövővel kapcsolatban azt mondta, hogy mivel ideiglenesen Ortega eddigi segítője, a szintén spanyol Xavier Sabaté vette át a csapat irányítását, van idejük gondolkodni, hogy ki lehetne a megfelelő utód. „Hosszú sorozat áll előttünk, így meg kell gondolni alaposan.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!

Kálomista elmondása szerint jelöltből nincs hiány, a reggeli döntés óta többen is jelezték, hogy érdekelné őket a feladat. „Olyan edzők jelentkeznek, hogy én is csak kapkodom a fejemet” – érzékeltette, hogy mekkora az érdeklődés a veszprémi klub iránt, amit azzal magyarázott, hogy egy ilyen jó játékosállományt, egy ilyen erős csapatot átvenni nagyon vonzó egy edző számára.

További tartalmak