Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: „Kitöltöm a szerződésemet”

Motorsport, ESPN, Autosport
A kétszeres világbajnok bízik annyira a McLaren-Hondában, hogy szerződésben marad velük azok után, hogy az elmúlt év során többször is felröppent a pletyka: ha 2016-ban sincs elég fejlődés, akkor idő előtt otthagyja őket.
Fernando Alonso (Fotó: xpbimages.com) Fernando Alonso (Fotó: xpbimages.com)

A mai nap folyamán egyszer már felidéztük Martin Brundle Sky Sports-szakkommentátor egy évvel ezelőtti véleményét, miszerint az akkor abszolút padlóra kerülő Hondának annyit kell javulnia idén tavaszra, hogy Fernando Alonsónak – akit sokan még mindig a mezőny egyik legjobb pilótájának tartanak – megérje velük maradni a (feltételesen?) 2017 végéig megkötött szerződése lejártáig. Bár a kétszeres világbajnok szerint „nyerni nem lesz könnyű”, a spanyol mégis gyorsan elhessegette a kiszállásával kapcsolatos kérdéseket.

„Természetesen maradok. És jövőre is” – jelentette ki, megjegyezve, hogy a hosszú téli szünet alatt megvan az a „veszélyes tendencia, hogy kreatívan kezeljük a híreket.” Másfelől viszont a 14-es rajtszámú kocsi sofőrje ismét egyértelművé tette, hogy előbb-utóbb semmi sem fog megfelelni neki a győzelmen kívül. „Itt ezen a széken, a múlt héten a gyárban vagy a repülőn Ausztráliába menet a motivációm mindig nagyon magas. Nem azért vagyok itt, hogy beutazzam a világot, beugorjak a kocsiba és szórakozzak egy kicsit vasárnaponként. Azért vagyok itt, hogy győzzek. Mind a 22 versenyző azért van itt, mind ugyanazt akarják, és ez nálam sincs másként.”

Arra a kérdésre azonban, hogy szerinte most akkor végül is győzhet-e a McLaren 2016-ban, vagy ha nem, akkor mikor, arra továbbra sem tudott egyértelmű választ adni.

„Azt hiszem, nem lesz könnyű nyerni, de nagyon büszke vagyok a csapatra és arra, amit az utóbbi pár hónapban elértünk. Azt hiszem az a cél, hogy az európai versenyekre a miénk legyen a legjobb autó, mármint a legjobb kasztni, az elérhető és nagyon motiváltak vagyunk ez ügyben. De komolyan mondom, nem tudom. A Forma1-ben sajnos nincs kristálygömb, amiből lefogadhatnád, vagy legalábbis többé-kevésbé tudhatnád, hogy milyen irányt vesz majd az év az első tesztnap vagy két hét tesztelés után. Ezzel azt hiszem meg kell várnunk Ausztráliát, amikor mindannyian ugyanolyan körülmények közt szuperlágy gumikon és könnyű autóval – megyünk majd, és akkor majd kiderül. Sőt, még azután is várnunk kell két-három versenyt, hogy biztosan tudjuk, hogy hogy fog alakulni számunkra ez az év.

További tartalmak