Idén télen első alkalommal állt az eredménylista élére a Williams, miután Valtteri Bottas a hatodik tesztnap utolsó előtti órájában megfutott gyorskörével átvette az első helyet az addig vezető mercedeses Lewis Hamiltontól. A finn több mint 0,3 másodpercet adott brit kollégájának, jóllehet ő a szuperlágy, a címvédő pedig a lágy keverékű abroncsokat használta.
Hamilton legjobb ideje egyébként a csapattárs Nico Rosberg tegnapi lágy keveréken futott körénél is több mint hat tizedmásodperccel lassabbnak bizonyult – és a 44-es kocsi sofőrje nem is volt elégedett az autója egyensúlyával.
Rosberg mindeközben ma délután ugyanúgy versenyszimulációt teljesített, mint tegnap Hamilton – miután ebédidőben megint egymást váltották a pilótafülkében – és a sikeres „próbafutam” segítségével végül 91 megtett körrel zárt.
Kilométerek tekintetében ezúttal az előző tesztnapokon többször is megbízhatósági gondokkal küszködő Ferrari is jól teljesített. A Scuderiánál Sebastian Vettel 151 körig és az abszolút negyedik legjobb időig jutott az ezúttal hibátlanul muzsikáló SF16-H kódjelű modellel. (Az abszolút legtöbb kör megtétele a Toro Rosso nevéhez fűződik, ezúttal 166-tal.)
Bottas, Hamilton, illetőleg Vettel közé az a Kevin Magnussen férkőzött be, aki az egész eddigi tesztsorozat leglátványosabb jelentét szolgáltatta a nagyérdeműnek, amikor az egyik hajtűkanyarban bátran beszúrt Sergio Pérez Force India-Mercedese mellé, és megelőzte az előző körökben őt makacsul feltartó mexikóit.
A Renault egyébiránt a maga harmadik helyével a Williamshez hasonlóan szintén először villantott meg valamit a sebességéből.
A piros zászló csupán egyszer lendült a nap folyamán: a Sauber svéd versenyzője, Marcus Ericsson az utolsó óra kezdetén pördült ki a kavicságyba a 4-es kanyarban. A hinwilli gárda ettől függetlenül is keserű szájízzel vonulhat pihenőre, hiszen a C35-ös modell a délelőtt java részét műszaki problémák miatt a garázsban töltötte.
Náluk rosszabbul csak az újonc Haas-csapat járt, akiknél a mexikói Esteban Gutiérrez mindösszesen egyetlen installációs körre volt képes, mielőtt az autó turbófeltöltőjének a meghibásodása miatt a szerelők kénytelenek voltak a teljes napot a kasztni javításának szentelni.
A második barcelonai teszt a szerdai program befejezésével éppen féltávnál tart – holnap és holnapután a tesztidőszak utolsó két napja következik.
A második barcelonai teszt második napjának végeredménye