A második barcelonai teszt első két napján a Mercedesnél gyakorlatilag mindkétszer ugyanazt a programot futották, épp csak a versenyzői felállás változott – kedden Nico Rosberg futott időmérő-szimulációt délelőtt, Lewis Hamilton pedig versenyszimulációt délután, ma pedig fordítva. Azonban míg Rosbergnek a tegnap reggeli körén sikerült megfutnia a nap legjobb idejét, addig Hamilton több mint hat tizedmásodperccel lassabbnak bizonyult nála, és legjobb esetben is csak a második helyen zárja a mai körözést. A címvédő ebédidőben nyilatkozva el is ismerte, hogy nem érezte jól magát az autóban.
„Egy kicsit még dolgoznunk kell az egyensúlyon. A kocsi nem pontosan olyan, mint amilyennek szeretném, jelen pillanatban nem elég jó, és ezen még dolgoznunk kell” – kommentálta a délelőtti etapját a háromszoros világbajnok.
De nem csak a W07-es beállításai nem voltak Hamilton ínyére, az angolnak a Pirelli módosított gumijai sem nyerték el a tetszését.
„Nem éreztem jól magam az autóban, ezek a gumik nem túl jók – őszintén azt kívánom, hogy bárcsak a tavalyi gumikkal mennénk, mert ezek nem olyan jók, mint azok voltak. De ettől eltekintve jó élmény volt kipróbálni az egykörös tempót.”
A Mercedes versenyzője már a múlt héten is hangot adott neki, hogy a pilóták versengő természete miatt szerinte elég unalmas, amikor egyedül körözgetnek a pályán, és csak a csapatok programjait teljesítik – de a könnyű tankos időmérő-szimulációk még így is izgalmasak.
„Eddig csak gyűrtem a sok-sok kört a hosszú etapokon, ami nem túl érdekes dolog. De amikor kivesszük a benzint, az mindig izgalmas érzés, ugyanakkor mindig nagyon újszerűnek is hat a sok nehéz autós kör után.”
Nem dől be a Mercedest magasztaló híreknek
Azok után, hogy Rosberg kedden kettővel keményebb keveréken is jobb időt futott, mint amire az egyik legközelebbi ellenfélnek tekintett Williams-Mercedes a leglágyabb gumin képes volt, ma reggelre máris rendkívül borúlátó vagy frusztrált nyilatkozatok sora ömlött a paddock nyakába. Hamilton azonban óvatosságra int a Mercedes előnyét illetően.
„Őszintén szólva, még meg sem néztem, hogy hogy állnak a többiek. Nyilvánvalóan mindenki fel fog minket húzni az erősorrendben, minden egyes ember fel fog minket húzni, de egyikünk sem igazán tudja, hogy a Ferrari mennyi üzemanyaggal köröz – szerintem nekik erős csomagjuk van. Még a Williamsnek is úgy tűnik, hogy erős csomagja van.”
Rosberg és Hamilton a téli tesztek utolsó két napján is ebédidőben váltja egymást a volánnál.