„Örülök, hogy van egy ilyen programunk, hiszen így többen megismerkedhetnek a sportágunkkal. A mai beszélgetés is nagyon jól sikerült” – mondta Szilágyi Áron.
A kardozó elmesélte, hogyan került le a vívóterembe.
„Kilencéves voltam, amikor édesanyám levitt a vívókhoz. Sok minden mást kipróbáltam előtte, de ez fogott meg igazán először, köszönhetően a nevelőedzőmnek, Gerevich Györgynek, Gyuri bácsinak. Örülök, hogy most is vannak olyan személyek, akik be tudják vonzani a gyerekeket a sportághoz.”
Szilágyi elmondta, hogy négy évvel ezelőtt, amikor Londonban olimpiai aranyérmet szerzett, 120-130 gyerek kezdett klubjában, a Vasasban vívni. Az utánpótlásbázis azóta is erősödik.
A Vasas klasszisa most harmadik olimpiájára készül. „A riói játékokig igyekszem a hibáimat kijavítani. Bízom benne, hogy ha jól sikerül a felkészülés, ismét ott lehetek a végelszámolásnál.”
Szilágyi hozzátette: jól összehangolódott új edzőjével, Decsi Andrással, és ez most már versenyeredményekben is megmutatkozott.
„Most már nagyobb rutinom van, könnyebben veszem az akadályokat, az elképzeléseimet jobban végre tudom hajtani. Ugyanakkor már nem fiatalos lendülettel tudom megverni az ellenfeleket, hanem csiszolnom kell a technikai és taktikai tudásomon, magasabb szintre kell emelnem a vívásomat. Várok arra, hogy jöjjön a verseny, és megmutathassam, mit tudok. Vágyom arra, hogy Rióban ott lehessek a legjobbak között” – nyilatkozta az ötkarikás esélyekkel kapcsolatban.