Paul di Resta előreláthatólag minden futamon a grove-i alakulat rendelkezésére áll majd, hogy beugorjon Felipe Massa vagy Valtteri Bottas helyére, ha szükséges. A korábbi Forma–1-es pilóta idén a Német Túraautó-bajnokságban (DTM) is versenyez, ám úgy alakult, hogy az F1 és a német kupasorozat versenynaptára idén egyetlen versenyhétvégén sem ütközik (!).
Di Resta a pályán kívül a Williams szimulátorában is eltölt majd egy kis időt, hogy megfelelően kiismerje a csapat idei kihívóját, az FW38-as modellt.
A skótok eddigi utolsó Forma–1-es versenyzője 2011 és 2013 között 58 futamon át erősítette a Force India csapatát, legjobb eredménye két negyedik hely volt – 2012-ben Szingapúrban és 2013-ban Bahreinben. A 2013-as szezon végén azonban nem talált magának másik ülést, miután őt és csapattársát, Adrian Sutilt is kitették a csapatból a jelenlegi versenyzőik, Nico Hülkenberg és Sergio Pérez kedvéért.
Érdekesség, hogy di Resta idén épp Sutilt váltja a Williams tartalékversenyzői székében.
Di Resta a DTM 2010-es bajnoka, emellett pedig az európai Forma–3-as sorozat 2006-os győztese is.