Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton az élen, Rosberg szárnyát szegte az esős második edzésen

Boxutca
A brit mindkét pénteki edzésen a leggyorsabb volt, a német pedig már fél óra után nekikoccant a falnak.
Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images) Lewis Hamilton (Fotó: XPB Images)

A mercedeses Lewis Hamilton nagyon sokáig kivárt az ezúttal is nedves aszfalton zajló körözés alkalmával, de amikor pályára hajtott, akkor mindjárt megfutotta a második szabadedzés legjobb idejét, egy 1 perc 38,841 másodperces kört.

Csapattársa, a német Nico Rosberg eközben már a gyakorlás első részében keményen odatette magát, ám ezzel csak azt érte el, hogy egy legjobb első szektoridő után túlvállalta magát a 6-os kanyar kijáratánál, és a betonfalnak csúszott az Ezüstnyíl orrával. A pár másodperccel később a pálya mellett leparkoló bajnokaspiráns számára ezzel véget is ért a tréning.

Hamiltont kisebb meglepetésre a Force Indiá-s Nico Hülkenberg követte a második helyen, kevesebb mint fél másodperccel lemaradva, a harmadik pedig a ferraris Kimi Räikkönen lett.

A délutáni edzés ugyanúgy száradó pályán kezdődött, mint az első, jóllehet, ezúttal sokkal lassabban akart tisztulni az ideális ív. Az első negyedórában szinte ki sem dugták a fejüket a bokszból a versenyzők, és amikor végül megtették, akkor is mindenki a köztes esőgumikra szavazott.

A korai éllovas a Rosberg kiválása után élre álló mclarenes Fernando Alonso lett, akit azonban később a Toro Rossó-s Carlos Sainz, majd a hazai pályán versenyző Daniel Ricciardo és Räikkönen is megelőzött, mígnem jött Hamilton, és a legjobb körülményeket kihasználva végleg átvette a vezetést.

Jenson Button mindeközben felzárkózott a csapattársa mögé a 7. helyre, és végül még az a Danyiil Kvjat is befért a legjobb tízbe, akinek Red Bullján a gyakorlás elején hosszú ideig dolgoztak a szerelők.

Az utolsó húsz perchez közeledve egyébként úgy nézett ki, hogy talán mégis eljön a száraz pályára alkalmas gumik ideje, ám pontban ekkor – akárcsak az első edzésen – megint rázendített kicsit az eső. A hirtelen romló viszonyok közepette többen is kicsúsztak az első kanyarban (Sergio Pérez, Esteban Gutiérrez és az újonc Rio Haryanto is), ám összetörni ekkor már senki sem törte össze magát.

Többen is mért idő nélkül zártak, köztük a Williams, a Renault és a Sauber versenyzői – előbbiek viszont legalább a kerékcserék gyakorlása erejéig tiszteletüket tették a pályán az utolsó percekben.

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíj programja közép-európai idő szerint szombat hajnali 4 órakor folytatódik az utolsó szabadedzéssel. Az időmérő edzésre reggel 7 órától kerül sor.

Az Ausztrál Nagydíj 2. szabadedzésének végeredménye

Versenyző

Csapat

Idő

Különbség

Kör

1. Lewis Hamilton

Mercedes

1:38,841

7

2. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

1:39,308

+0,467

8

3. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:39,486

+0,645

7

4. Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:39,535

+0,694

9

5. Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

1:39,694

+0,853

16

6. Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:39,895

+1,054

16

7. Jenson Button

McLaren-Honda

1:40,008

+1,167

13

8. Sebastian Vettel

Ferrari

1:40,761

+1,920

7

9. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:41,256

+2,415

8

10. Danyiil Kvjat

Red Bull-TAG Heuer

1:42,411

+3,570

10

11. Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

1:42,891

+4,050

10

12. Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

1:43,401

+4,560

25

13. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:43,731

+4,890

8

14. Rio Haryanto

Manor-Mercedes

1:44,304

+5,463

22

15. Nico Rosberg

Mercedes

1:47,356

+8,515

4

16. Kevin Magnussen

Renault

idő nélkül

——-

5

17. Jolyon Palmer

Renault

idő nélkül

——-

2

18. Felipe Massa

Williams-Mercedes

idő nélkül

——-

2

19. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

idő nélkül

——-

2

20. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

idő nélkül

——-

0

21. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

idő nélkül

——-

0

22. Max Verstappen

Toro Rosso-Ferrari

idő nélkül

——-

0

További tartalmak