Storck büszke, Nagy Ádám euforikus hangulatban van és még Böde is örül

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitánya az Izland elleni döntetlen után azt mondta, büszke csapatára, Nagy Ádám szerint a magyar válogatott dominált a meccsen, míg Böde Dániel jobban örült volna, ha ő lövi be az egyenlítő gólt, ám a döntetlennek így is örül.

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzést követő nyilatkozatában az M4 Sportnak azt mondta, hogy a csapat az elsőtől az utolsó percig fantasztikusan játszott, mindenki mindent beleadott és kiváló volt a csapategység. „Kockáztattunk és sokat nyertünk ezáltal” – mondta a német szakember, aki szerint lényegtelen, hogy jogos volt-e az Izlandi büntető, ami a fontos, hogy egy erős csapat ellen játszottunk és sokat fejlődött a csapatunk. "Továbbra is futballoztunk, ez látható a labdabirtoklásból is. Nagyon megérdemeltük, közel állunk a továbbjutáshoz" - mondta Bernd Storck az izlandiakkal játszott 1-1 után.

Nagy Ádám, a válogatott és a Ferencváros huszonegy éves középpályása előre nem egyezett volna ki a döntetlennel, mert a születésnapjára három pontot kívánt magának és a csapatnak. „A meccs képe alapján Izland gólja a semmiből jött. A meccs nagy részében mi domináltunk, és egy szót nem szólhattak volna (az izlandiak), ha már az első félidőben vezetünk, de tekintve, hogy hátrányból álltunk fel, így természetesen az 1-1-el is elégedettek vagyunk” – nyilatkozta Nagy Ádám, aki továbbra is eufórikus hangulatban van.

Böde Dániel testközelből nézhette végig, ahogy a magyar egyenlítő gól az izlandi kapuba gurul: „Megmondom őszintén, jobban örültem volna, ha az izlandi elengedi a labdát és akkor én lövöm be, de a lényeg, hogy gól lett. A szurkolók végig felejthetetlen hangulatot varázsoltak a stadionba, a csapat pedig rászolgált az egy pontra.” A válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs is dícsérte a szurkolókat. 

A szombaton elért döntetlennel a magyar csapat az esti portugál-osztrák mérkőzés előtt az élen áll a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjában.

Heimir Hallgrímsson, az izlandiak egyik szövetségi kapitánya gratulált a magyar csapatnak és elismerte, hogy nagy energiákat mozgósított az egyenlítésért. Hozzátette: emiatt talán a végére elfáradtak a játékosai és nem bírták ki a nyomást. "Nagyon el vagyunk keseredve a végkimenetelt illetően. A lefújás után a játékosok némán ültek az öltözőben" - mondta az 1-1-gyel végződött marseille-i mérkőzést követő sajtótájékoztatón az izlandi szakember, aki szerint az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudták megtartani a labdát.

#veletekvagyunk