×

Storck: Nem a szerencsének köszönhettük, hogy idáig eljutottunk

Exkluzív interjút adott az M4 Sportnak Bernd Storck. A magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta, nem tizenegy játékosból áll az ütőképes válogatottunk, és nagyon hosszú út áll még a csapat előtt, de jó irányba haladunk. A német szakember szót ejtett a válogatott következő nagy feladatáról, a vb-selejtezőkről is.

A magyar válogatott 44 év után jutott ki újra az Európa-bajnokságra, amiben nagy szerepe volt a csapat szövetségi kapitányának, Bernd Storcknak is.

Storck elmondta az M4 Sportnak: boldog, hogy a saját módszereivel készíthette fel a csapatot és, hogy nagyon keményen dolgoztak azért, hogy minél jobb eredményt érhessenek el. A csapat vezetője szerint a csoportmeccseket megelőző időszak nagyon fontos volt a válogatott számára:

„Kulcsfontosságú volt a csoportmeccseket megelőző időszak is. Nagyon fontos mérkőzés volt az Elefántcsontpart és Németország elleni találkozó is. Fel tudtam mérni, hogy állunk és azt, hogy milyen nehéz lesz az út az Eb-ig. Ugyanakkor azt is láttam, hogy egy ütőképes válogatottunk van, amely nemzetközi szinten is jól tud teljesíteni.”

Az Ausztria elleni győzelem nem lepte meg a német szakembert, tudta, hogy jó játékosaink vannak. Megvan az erőnlét a technika és a taktika is.

„Sokan csak mosolyogtak a véleményemen. De azt tudniuk kell, hogy nem én tettem csodát, csak felkészítettem őket az első mérkőzésre” – tette hozzá Storck.

Minden találkozóra külön készül a csapat, így volt ez az Izland elleni párharc előtt is. Próbálták a leghatékonyabb taktikát begyakorolni a pontrúgásokban és erőnlétben nagyon jó izlandiak ellen. Abban biztos volt, hogy Portugália ellen jól teljesítünk majd. A továbbjutás már biztos volt és így két nappal a meccs előtt kellett változtatni a taktikán.

„Megváltoztattam a taktikát, tudtam pihentetni kulcsjátékosokat és a sárga lappal rendelkezőket is.”

A nyolcaddöntő volt a csapat legnehezebb mérkőzése, a csapat 76 percig remekül állta a sarat, akkor azonban már 2 gólos hátrányban került.

Nem lehet összehasonlítani a két csapatot egymással. Óriási a különbség, de jó úton haladunk és egyre közelebb vagyunk ehhez a szinthez."

Storck kitért a játékosok és a válogatott jövőjére is:

„A kluboknak is magas szinten kell dolgozniuk ahhoz, hogy a játékosok is fejlődjenek. Nem mondhatjuk meg nekik, hogy mit csináljanak, csak megmutathatjuk a helyes irányt."

Hogy a szövetségi kapitány mit gondol a vb-selejtezőkről az alábbi videóban megtekinthetik.