×

Ronaldót ugyan elvesztette, de az Eb-döntőt megnyerte Portugália

A labdarúgó Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében a portugál labdarúgó-válogatott gól nélküli rendes játékidőt követően hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a házigazda franciákat Saint-Denis-ben, és megszerezte első Európa-bajnoki címét.

A mérkőzés még el sem kezdődött, s máris a pályára szegeződött minden tekintet: a címvédő spanyol csapat egykori ikonikus alakja, a válogatottságtól azóta már visszavonult Xavi mutatta be a publikumnak a két csapat legfényesebb álmát, az Henri Delaunay-trófeát.

Abban a pillanatban pedig, hogy a játékvezető sípszavára útjára indult a labda, a portugálok középpályása, Renato Sanches azonnal rekordot döntött: ő lett minden idők legfiatalabb játékosa, aki Eb-döntőn valaha pályára lépett. Éppen a csapatkapitány, Cristiano Ronaldo csúcsát adta át a múltnak, aki a 8. percben a frászt hozta a luzitánok szurkolóira, mivel Payet belépője után fájdalmas arccal és sajgó térddel terült el a gyepen. A játékot ugyan folytatta, a portugálok feje fölött azonban gyülekezni kezdtek a viharfellegek.

No nem Griezmann fejese miatt, bár a próbálkozás kétség kívül veszélyes volt. Rui Patrício a levegőben úszva hárította a torna gólkirályjelöltjének kísérletét.

A baljós árnyak a 17. percben érték utol Fernando Santos csapatát, mikor nem is olyan váratlanul, Ronaldo fájdalmas arccal a földre huppant. Érezni lehetett, hogy komoly a baj, és sírva ugyan, de saját lábán kullogott ki a pálya széli ápolásra, ahol egy kötést kapott a bal térdére.

Ám akaraterő ide, Eb-döntő oda, a fájdalom legyűrte az elnyűhetetlennek hitt világklasszist, aki a 24. percben hordágyon, zokogva hagyta el a pályát. A helyére Ricardo Quaresma állt be, a csapatkapitányi karszalagot pedig Nani kapta meg.

Az első félidőben a franciák legveszélyesebb játékosa Sissoko volt, aki a 34. percben a büntetőterületen belülről jelentkezett egy életerős lövéssel, ám a portugál kapus eszén nem tudott túljárni.

A második játékrész 65. percében a csereként beálló Kingsley Coman a bal oldalon bolondította meg védőjét, beadására pedig a kaputól öt méterre Griezmann érkezett középen, akinek fejese csak centikkel szállt el a felső léc fölött.

A 75. percben ismét Coman kavarta meg a portugál védelmet, aki a tizenhatoson belül helyezkedő Giroud-hoz passzolt, a csatár lövésénél azonban a portugál kapus nagyot védett.

A túloldalon Lloris is megmutatta, hogy miért emlegetik a legjobb kapusok között: a 80.percben gyors egymásutánban kétszer is nagyot védett. Előbb Nani lecsúszott beadását szedte ki a léc alól, majd Quaresma ollózásának állta útját.

A franciáknál Sissoko még a 84. percben is fáradhatatlanul zakatolt a mezőnyben, majd 25 méterről kemény lövéssel tesztelte Rui Patríciót, aki állta a próbát és óriásit védett. Tagadhatatlan, hogy a házigazda együttes többet tett a meccsen a győzelemért,

Gignac pedig a 92. percben a mennybe mehetett volna, de Rui Patrício Fortunával kötött szövetségén nem tudott kifogni, a labda a kapufán csattant, jöhetett a hosszabbítás.

A portugál válogatott pedig elkezdett focizni: a 104.percben Éder fejesénél kellett védenie Llorisnak.

Négy perc múlva Guerreiro szabadrúgása még ugyan a felső lécen csattant, ám a 109. percben a cserecsatár, Éder 22 méterről bevette a francia kaput, ami Európa-bajnoki címet ért Portugáliának.


 

A kupaátadás:

Franciaország-Portugália Eb-döntő


Labdarúgó Európa-bajnokság, döntő:

Portugália-Franciaország 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)


Saint-Denis, Stade de France, 75 868 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
gólszerző: Éder (109.)
sárga lap: Cédric Soares (34.), Joao Mario (62.), Guerreiro (95.), W. Carvalho (98.), illetve Umtiti (80.),

Franciaország: Lloris - Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra - Pogba, Matuidi - Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) - Giroud (Gignac, 78.)

Portugália: Rui Patricio - Cédric Soares, José Fonte, Pepe, Guerreiro - W. Carvalho - Joao Mario, Adrien Silva (Moutinho, 66.), Sanches (Éder, 79.) - Nani, Cristiano Ronaldo (Quaresma, 25.)