Kovács Zsófia ugrásban és felemáskorláton emelt kiinduló pontszámán

MTI
A Dunaferr SE tornásza a berni Európa-bajnokságon felemáskorláton 5., ugrásban 7. helyezésével tette biztossá riói indulását.

Az Eb óta edzőivel, Trenka Jánossal és Joó Gabriellával a gyakorlatok tökéletesítésén dolgoztak napi két edzéssel. Második ugrásra a korábbinál hat tizeddel magasabb kiinduló pontszámú gyakorlatot tanult meg, melyet az utóbbi hetekben már a versenykörülményeket szimulálva is be tudott mutatni. A felemáskorláton is emelték a kiinduló pontszámot, talajon és gerendán viszont maradt a régi gyakorlat, csak néhány apróságon kellett javítani.
A 16 esztendős tornász már Rióban van, a magyar csapat első csoportjával érkezett. A helyszín nem ismeretlen számára, lévén áprilisban részt vett a ott az olimpiai tesztversenyen.
Kovács Zsófia augusztus 7-én a selejtező második csoportjában szerepel, ahol mind a négy szeren bemutatkozik.
„Szerintem nagyon jól sikerült a felkészülésem, már alig várom, hogy részt vegyek életem első olimpiáján. Álmaimban ott szerepel az egyéni összetett döntő, ha hibátlan gyakorlatokat tudok bemutatni, ez remélem, összejön” – idézte őt a szövetség pénteki közleménye. „Több kabalát is kivittem magammal: az olimpia kabalafiguráját, aztán egy kis plüssállatot, amit az egyik dunaújvárosi edző ajándékozott nekem. Velem van édesanyámtól kapott kis kerámia angyal, amit minden versenyre viszek, és mindig kiteszem az éjjeli szekrényemre.”

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21