Doppinggyanú miatt két magyar kajakos kikerült az olimpiai csapatból

mti
Megváltoztatta a riói olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

A hétfő késő esti tájékoztatás szerint a Magyar Antidopping Csoport (MACS) jelzése alapján két válogatott versenyző produkált három-három atipikus mintát, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott, és a Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.

A versenyzők nevét nem közölték. Az MTI szerette volna megtudni, hogy ki a két érintett kajakos, de az MKKSZ azt közölte, hogy egyelőre nem tesz újabb nyilatkozatot az ügyben. Molnár Péter és Tótka Sándor elsősorban 200 méteres versenyzők, a tavalyi világbajnokságon aranyérmet nyertek ezen a távon párosban. Az idei válogatókon háromfordulós küzdelemben – azaz úgynevezett szétlövés után – kaptak ki a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettőstől. Horváth a K-1 200 méter válogatóját is megnyerte.

A hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) referencia laboratóriumába, Londonba.

A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt – közölték. A versenyzők ellen a MACS nem indított eljárást.

A hírlevélben kifejtik: a MACS jelzése alapján az Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy precedenst teremt, és újabb szintre emeli a tiszta sportért vívott harcot. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak, ezért fegyelmi eljárás indul ellenük és kikerülnek az olimpiai csapatból.

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Atlétika

8 esemény

Online stream

01:30

Női magasugrás

Online stream #06

01:55

Férfi gerelyhajítás

Online stream #05

02:00

Férfi 1500 m

Online stream #05

02:15

Női 800 m

Online stream #05

02:30

Férfi 5000 m

Online stream #05

03:00

Női 4 x 400 m váltó

Online stream #05

03:35

Férfi 4 x 400 m váltó

Online stream #01

14:30

Férfi maraton

Online stream #01

Birkózás

74 esemény

Online stream

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:30

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

17:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

17:46

Férfi szabadfogás 65 kg

17:47

Férfi szabadfogás 97 kg

17:53

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:01

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:09

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:17

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:25

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:00

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:15

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:45

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:00

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:15

Férfi szabadfogás 97 kg

Kézilabda

2 esemény

Online stream

15:30

Lengyelország - Németország (Férfiak)

Online stream #07

19:00

Dánia - Franciaország (Férfiak)

Online stream #03

Kosárlabda

2 esemény

Online stream

16:30

Ausztrália - Spanyolország (Férfiak)

Online stream #02

20:45

Szerbia - Amerikai Egyesült Államok (Férfiak)

Online stream #02

Mountain bike

1 esemény

17:30

Férfi Cross-country

Online stream #06

Ökölvívás

4 esemény

Online stream

19:00

Női középsúly (69-75kg)

Online stream #04

19:17

Férfi Fly (52kg)

Online stream #04

20:12

Férfi kisváltósúly (64 kg)

Online stream #04

20:30

Férfi szuper (91 kg)

Online stream #04

16:00

Csoport All-Around

Online stream #03

16:50

Csoport All-Around

Online stream #03

Röplabda

3 esemény

Online stream

03:15

Kína - Szerbia (Nők)

Online stream #03

14:30

Amerikai Egyesült Államok - Oroszország (Férfiak)

Online stream #04

18:15

Olaszország - Brazília (Férfiak)

Online stream #01

Taekwondo

10 esemény

01:00

Női +67 kg

Online stream #02

01:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

01:30

Női +67 kg

Online stream #02

01:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:00

Női +67 kg

Online stream #02

02:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:30

Női +67 kg

Online stream #02

02:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

03:00

Női +67 kg

Online stream #02

03:15

Férfi 80 kg

Online stream #02