Sárosi Laura gyengének érzi magát

MTI
A magyar játékost Budapesten vakbélgyulladás gyanújával vizsgálták, majd kiderült, hogy valószínűleg egy vírus okozott hasi nyirokcsomó-gyulladást nála, ami még az ötkarikás szereplését is veszélyeztette.

A tollaslabdázó Sárosi Laura bízik benne, hogy a következő néhány napban maximálisan fel tud épülni, és jó állapotban léphet majd pályára a riói olimpián.

“Egy kicsit gyengének érzem magam, de ez rendben van, még nagyjából egy hetem van a felépülésre. Öt napot kórházban töltöttem, ez sokat kivett belőlem testileg és lelkileg egyaránt” – idézte első edzését követően Sárosit az olimpiai hírszolgálat.

Baku, 2015. június 23. Sárosi Laura, Krausz Gergely párja az I. Európa Játékok Magyarország - Franciaország tollaslabda vegyespáros csoportmérkőzésén az azerbajdzsáni Bakuban 2015. június 23-án. MTI Fotó: MOB / Szalmás Péter Sárosi Laura
MTI Fotó: MOB / Szalmás Péter

“Megpróbálok pozitív lenne és nem félni. Az orvosok azt mondták, lehet, hogy komolyabb bajom van, ezért majd többször meg is vizsgálnak majd, de most csak élvezem, hogy itt lehetek, és a lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani” – tette hozzá Sárosi, aki az áprilisi Európa-bajnokságon egy rendkívül sportszerű gesztussal hívta fel magára a figyelmet : német ellenfelének, Karin Schnaasénak kölcsönadta a cipőjét, utóbbi így végigjátszhatta az összecsapást. Schnaase megnyerte a meccset, Sárosi pedig akkor nem jutott kvótához.

Sárosi újságírói kérdésre megjegyezte, ugyan közel lakik a német csapathoz, de nem találkozott még riválisával, aki már visszaszolgáltatta neki a cipőt.

A világranglistán 65. magyar versenyző az M csoportban szerepel az olimpián az indiai Pusarla Venkata Sindhu (10.), valamint a kanadai Michelle Li (20.) társaságában.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni