Fiamingo elismerte, hogy Szász Emese jobban vívott nála

MTI
Saját bevallása szerint elkapkodta a finálé hajráját és ezért maradt alul Szász Emesével szemben a világbajnok olasz Rossella Fiamingo, a női párbajtőr riói olimpiai ezüstérmese.

A huszonöt éves vívó az ötkarikás játékok honlapjának nyilatkozva kiemelte, hogy korábban még soha nem kapott ki magyar ellenfelétől, az első vereség az ő szempontjából a legrosszabbkor jött. „Örülök az ezüstnek, ugyanakkor sajnálom a vereséget, a döntő előtt igyekeztem nem arra figyelni, hogy most az aranyért lépek pástra” – mondta Fiamingo, s hozzátette, a legfontosabb pillanatokban Szász egyszerűen jobban vívott, mint ő.

„Azt hiszem, egy kicsit nyugodtabbnak kellett volna maradnom, 10-6-nál nagy volt az előnyöm, de az ellenfelem innentől kezdve többször is meglepett. Talán elkapkodtam a végét” – tette hozzá az olasz vívó.
A harminchárom éves Szász Emese a magyar küldöttség első aranyérmét nyerte szombaton, miután a fináléban 15-13-ra nyert Fiamingo ellen. #veletekvagyunk

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni

Kapcsolódó tartalom