A szombaton 400 vegyesen világcsúccsal győztes úszó a harmadik helyen végzett előfutamában, 59.13 másodperces idővel.
Hosszú Katinka – MTI Fotó: Kovács Tamás
Hosszú Katinka a futam után az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, nem sokat aludt az előző napi győzelem után, hajnali fél négy körül került ágyba. “A lényeg, hogy továbbjutottam. Délután az utolsó szám lesz a középdöntő, úgyhogy van bőven időm pihenni. Szeretnék döntőbe kerülni.” Az MTI-nek hozzátette, nyugodt éjszakája volt, amin maga is kicsit meglepődött. “Azt hittem, ha meglesz az arany, akkor nem fogok tudni aludni, ennek ellenére inkább nyugodtságot éreztem, és jól aludtam”.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Női 100m hátúszás: előfutam
Kozma Dominik a 12. idővel bejutott az elődöntőbe 200 gyorson, míg a szám másik magyar indulója, Bernek Péter 37. lett. Az MTK 25 éves versenyzője futamában végig együtt haladt az élbollyal, s bár a végére kicsit elfáradt, 1:46.68 perces idejével így is negyedikként csapott a célba.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Férfi 200m gyorsúszás: előfutam (Kozma Dominik)
“Kicsit elrontottam a végét, egy fél másodperc még biztosan volt benne, de így is a legjobbamat úsztam. Annyira belassult ritmusban úsztam, hogy egy picit még bele is ragadtam. Reméljük, hogy este ezen még tudok gyorsítani. Egész jól éreztem magam a vízben, meglátjuk, hogy mit tudok még. Most még lesz egy 100 gyors a váltóval első emberként, amivel levezetek” – nyilatkozta Kozma.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Férfi 200m gyorsúszás: előfutam (Bernek Péter)
A 400 méteren a számára csalódást jelentő 21. helyen végzett Bernek ezúttal sem tudott javítani: a BVSC 24 esztendős úszója 1:49.73 perccel több mint 2.5 másodperccel elmaradt a továbbjutáshoz szükséges időtől.
“Meg kell találni az okot, hogy miért nem sikerült, nem lehetett érezni az edzésen. A tegnapit nem boncolgattuk, megpróbáltunk túllépni rajta. Most van két nap a váltóig, meg kell próbálni valahogyan összeszedni magamat. Nem technikai problémáim vannak, egyszerűen az izmaim nem bírják” – mondta Bernek.
Az elődöntőt – Kozma részvételével – magyar idő szerint hétfő hajnali 3.08-tól rendezik.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Női 100m mellúszás: előfutam
Sztankovics Anna a 24. helyen végzett 100 méter mellen, így nem jutott be az elődöntőbe. Az UTE 20 éves úszója egyéni legjobbját három századdal felülmúlva, 1:08.06 perces idővel, futamában harmadikként csapott a célba, de ez is kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.
Sztankovics Anna – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
“Nagyon örülök, különösképpen azért, mert két héttel ezelőtt nagyon beteg voltam, három napig közel negyvenfokos lázam volt. Ezután nagyon nehezen mentek az edzések, de az utóbbi két-három napban újra éreztem, hogy jól megy. Remélem, 200 méteren még jobb lesz” – mondta Sztankovics.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Férfi 100m hátúszás: előfutam
Balog Gábor a 25. helyen végzett 100 méter háton, így nem jutott elődöntőbe. A 25 éves úszó futamában hatodikként csapott a célba 54.48 másodperces idővel, így 49 századdal lemaradt a továbbjutásról.
“Sajnálom, mert simán be lehetett volna kerülni az elődöntőbe, ha normális időt úszok. Igazából nem vártam semmit a száztól, mert a vegyesváltóra készültünk, ami egy hét múlva lesz” – mondta Balog.
Kapás Boglárka a hetedik legjobb idővel jutott döntőbe 400 méter gyorson, a szám másik magyar indulója, Késely Ajna 21. lett. A szám Európa-bajnokaként az UTE 23 éves versenyzője 4:04.11 perces idővel futamában harmadikként csapott célba. Késely, a Kőbánya SC nagy tehetségnek tartott 14 esztendős junior Európa-bajnoka 4:12.40 perc alatt teljesítette a távot.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Női 400m gyorsúszás: előfutam (Kapás Boglárka)
“Nem vagyok megelégedve az eredménnyel, viszont ebben az évben nagyon sok versenyen vettem részt és nem volt meg az az állóképesség-fejlesztés, ami kellett volna ehhez a négyszázhoz. Remélem a kétszáz sokkal jobb lesz” – mondta Késely. Kapás ezúttal nem tudott nyilatkozni, mert doppingellenőrzésre kellett mennie. A nyolcas finálét – Kapás részvételével – magyar idő szerint hétfőn hajnali 3.55-kor rendezik.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Női 400m gyorsúszás: előfutam (Késely Ajna)
Hiába úszott országos csúcsot a Kozma Dominik, Bohus Richárd, Takács Krisztián, Holoda Péter összeállítású magyar 4×100 méteres gyorsváltó, az előfutamok során ez is csak a 12. időt jelentette, így a kvartett nem jutott döntőbe. A magyar négyes 3:15.21 perccel ért célba, ezzel a májusi, londoni Európa-bajnokságon elért 3:16.55 perces rekordot adta át a múltnak. A kontinensviadalon ugyanilyen összeállításban úszott a staféta.
XXXI. Nyári Olimpia Rió 2016, Férfi 4x100m gyorsváltó: előfutam
A váltó első tagja, Kozma 48.77 másodperc alatt tudta le a távját, így mindössze egyetlen századdal maradt el saját országos csúcsától, amelyet a két évvel ezelőtti Eb-n úszott.
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="566786"]
[shortcode] =>
-
-
Bohus Richárd, Kozma Dominik, Takács Krisztián és Holoda Péter a 2016-os riói nyári olimpia 4X100 méteres gyorsváltó versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Balog Gábor a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Balog Gábor a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Kapás Boglárka a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Kapás Boglárka a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Kapás Boglárka a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Késely Ajna rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Késely Ajna rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 400 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Juszra Mardini szíriai úszó, a menekültek olimpiai csapatának tagja a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres pillangóúszás versenyszámának előfutamában. MTI/EPA/Lavandeira jr.
-
-
Juszra Mardini szíriai úszó, a menekültek olimpiai csapatának tagja a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres pillangóúszás versenyszámának előfutamában. MTI/EPA/Esteban Biba
-
-
Juszra Mardini szíriai úszó, a menekültek olimpiai csapatának tagja a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres pillangóúszás versenyszámának előfutamában. MTI/EPA/Esteban Biba
-
-
Takács Krisztián, Bohus Richárd, Holoda Péter és Kozma Dominik a 2016-os riói nyári olimpia 4X100 méteres gyorsváltó versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Holoda Péter váltja Takács Krisztiánt a 2016-os riói nyári olimpia 4X100 méteres gyorsváltó versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Kozma Dominik a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Bernek Péter a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Kozma Dominik a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Bernek Péter a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutama előtt. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Hosszú Katinka a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama előtt. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Sztankovics Anna a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres női mellúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Sztankovics Anna rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres női mellúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Bernek Péter rajtol a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Bernek Péter a 2016-os riói nyári olimpia 200 méteres gyorsúszás versenyszámának előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Hosszú Katinka a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Hosszú Katinka a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Hosszú Katinka a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Hosszú Katinka a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
-
-
Hosszú Katinka a 2016-os riói nyári olimpia 100 méteres hátúszás versenyszámának előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás
[title] => Kapás döntőbe, Hosszú elődöntőbe jutott
[image] => https://m4sport.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/08/D__AS201608070361-1024x575.jpg
[alignment] => aligncenter
)