Hosszú Katinka: sikerült, amit kitaláltunk

m4sport.hu
Hosszú Katinka szerint remekül működött az a terv, amit férjével és edzőjével, Shane Tuduppal összeállítottak az olimpiára.

„Elég sok minden történt az elmúlt négy évben, meg ebben az évben is, én úgy gondolom, hogy egy sportolónak mindig bizonyítania kell. Sokan vannak, akik kételkednek, és ez így is van jól, mert a sportolónak mindig meg kell mutatnia, hogy meg tudja csinálni és bizonyítania kell. Nem csak másoknak, hanem ugyanúgy önmagamnak is. Ez nekem ma este nekem sikerül” – nyilatkozta a 400 méteres vegyes riói döntőjében világcsúccsal győztes úszó az M4 Sportnak.

Hosszú Katinka hozzátette, hogy a világbajnoki címek és a világcsúcsok mellé ez az egy cím még hiányzott. „Nem sok úszó van, aki 27 évesen nyeri az első olimpiai érmét. Nekem sikerült ma az elsőt, ráadásul aranyat. És ez így jó, mert így sokkal jobban értékelem ezt az érmet, hogy ennyit kellett érte küzdenem.”

A friss olimpiai bajnok hozzátette, a siker annak is köszönhető, hogy minden külső körülményt ki tudott zárni, így nem volt ideges a döntő előtt. „Annyira jól sikerült az a terv, amit kitaláltunk a Shane-nel, hogy ugyanazt fogjuk csinálni négy éven keresztül és erre fogunk felkészülni, hogy amikor idejövünk, akkor rutinból fogom csinálni és tényleg azt történt ma este. Ugyanúgy éreztem magam, mint egy világkupán vagy egy másik versenyen, és tudtam pontosan, hogy mit kell csinálni. Ez a tapasztalat meg ez a sok munka bennem volt és nagyon nyugodtan álltam a rajtkőre.”

Hosszú Katinka szülei a helyszínen tekintették meg a döntőt. „Kiabáltunk, őrjöngtünk, elképesztő, amit csinált a medencében, nagyon boldogok vagyunk” – nyilatkozta édesanyja, édesapja pedig elárulta, ők sem számítottak világcsúcsra, ekkorára meg pláne nem. „Aggódtam verseny közben, nehogy véletlenül kiússza magát. Nem lehet szavakba önteni, hogy az ember ilyenkor mit érez. Ha találkozom vele, először is körbepuszilom, és nyilván a Shane-t is, mert ez kettőjük érdeme.”

A teljes interjúból az is kiderül, hogy Hosszú Katinka édesapja szerint minek köszönhető, hogy a páros ennyire jól tud működni.

Array
(
    [replacement] => [galleryreference id="565876"]
    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Hosszú Katinka világrekorddal a világ tetején
    [image] => https://cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/08/K_EPA201608070591-1024x575.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni