Cseh és Kenderesi is Phelps előtt jutott ez elődöntőbe 200 pillangón

MTI
Cseh László és Kenderesi Tamás is elődöntőbe jutott a 200 méter pillangó hétfői előfutamaiból a riói olimpián.

A 30 esztendős Cseh, a szám világ- és Európa-bajnoka a – papíron – legerősebb futamot 1:55.14 perccel megnyerve, a második legjobb idővel került tovább.

Nála gyorsabb csak a 19 éves Kenderesi volt: a pécsi úszó a 19 aranyával minden idők legeredményesebb olimpikonját, az amerikai Michael Phelpset is megelőzve szintén megnyerte a futamát 1:54.73 perces egyéni csúccsal.

Nézze meg a teljes előfutamot:

„Többször beleesek ebbe a hibába, hogy kicsit erősen megyek. Bízom benne, hogy most nem úgy lesz, mint az Európa-bajnokságon. Első úszásra azt hittem, ez olyan 1:56-os idő lesz, de megláttam Michaelt, és úgy éreztem, menni kell. Úgy gondoltam, akkor inkább megverem, persze ez akkor lenne komoly, ha ő is erősen úszott volna. Remélem, ez nem vett ki belőlem túl sokat. Nem érzem most ezt. Ha ilyen érzésekkel életem legjobbját tudtam úszni, akkor ezen még lehet javítani” – értékelt Kenderesi.

„Jó volt ez így délután, sok energiám benne maradt, de ez most elég volt. Sikerült spórolnom, délután teljesen más lesz. Most sokan csak fürödtek. Azért az utolsó ötvenen megnéztem, mit tudok. Kétszáz pillangón tudat alatt is van bennem egy pici fék, amikor látom, hogy elől vagyok és jól megy, nem adok ki mindent magamból” – mondta a Rióba pályafutása első ötkarikás aranyáért érkező Cseh.

A szám elődöntőjét – Cseh és Kenderesi részvételével – magyar idő szerint kedd hajnali 4.09-től rendezik, amit természetesen élőben követhetnek az m4sport.hu-n is.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni