Áder János szerint riói szereplésünk csak erősíti a budapesti olimpia esélyeit

M4 Sport
A riói ötkarikás játékok helyszínen tartózkodó Áder János óriási élményként élte meg a magyar aranyérmeket, de nem csak a versenyek látogatásából áll a köztársasági elnök programja, hiszen lobbiznia kell annak érdekében, hogy Budapest kapja meg a 2024-es olimpia rendezési jogát.

Sportszeretete még gyermekkorában kezdődött, ő maga is sportolt, gimnazistaként kézilabdázott, majd ötvenéves koráig focizott, kis pályán kergette a labdát. Azonban ahhoz soha nem érzett magában kellő tehetséget, hogy olimpikon legyen, ezért ez a gondolat meg sem fordult a fejében – válaszolta M4 Sport riportere, Kovács István kérdésére a köztársasági elnök.

Olimpiához köthető emlékei azonban meghatározták fiatalkorát. „Annak a korosztálynak a tagja vagyok, amelyiknek az első tévé, ami az utcába került, az nagyon nagy szám volt. És bármilyen sportesemény volt, legyen szó a labdarúgó válogatottnak a mérkőzéséről, vagy olimpiai közvetítésről, akkor összegyűlt az utca apraja-nagyja. Nálunk például volt egy ilyen, egy fekete-fehér tévé, és emlékszem a szomszédokra, meg az utca túloldaláról nálunk gyülekezőkre, ahogy együtt néztük. Hatalmas élmény volt a magyar sikereknek örülni” – emlékezett vissza.

Áder János köztársasági elnök (j) és Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőr vívó a riói Magyar Házban 2016. augusztus 9-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A kitartást, a szorgalmat, az eltökéltséget, a lemondást és a fair play-t emelte ki az elnök úr, mint amikre megtanít a sport. „Valamint váratlan győzelmek és még váratlanabb vereségek nélkül is elképzelhetetlen. Aki ezeket nem tudja feldolgozni, aki nem tudja elképzelni, hogy az élete részévé tegye, az nem alkalmas a sportolóvá válásra. A mostani olimpián is láthattunk ilyet és olyat is” – utalt Szász Emese pokolból mennybe jutására illetve Imre Géza ellentétes útjára.

Hozzátette, aki nem válik élsportolóvá, az is fontos iránytűt kap a megélt közösségi élmények, győzelmek tapasztalata által.

A szurkolókra kitérve elmondta, első sorban az a fontos számukra, hogy olyat lássanak, amiért lelkesedhetnek, és akkor a sportolók iránti szeretetük határtalanná válik.

A nyitóünnepség óta a helyszínen tartózkodó Áder óriási élményként élte meg, hogy a helyszínen ünnepelhette a történelmi nyitónap mindkét magyar aranyát, és Kenderesi Tamás berobbanása, Michael Phelps kétszeri legyőzése ugyancsak emelte a nemzeti büszkeségét.

Rióban sportdiplomataként is lobbizik, mint a kandidáló ország első embere. „Minden beszélgetés úgy kezdődik, hogy gratuláltak, pedig nekem nincs szerepem ezekben az olimpiai sikerekben” – adta tovább mosolyogva a jókívánságokat a sportcsatornán keresztül a sportolóknak. A fantasztikus eredményekről persze ráterelődik a szó, hogy Magyarország alkalmas-e a 2024-es olimpia megrendezésére.

Erre az Agenda 2020 program lehet a válasz, ami miatt már nem csak metropoliszok adhatnak otthont a játékoknak, mivel nem a showra kerül a hangsúly, hanem a költséghatékony, gazdaságos és fenntartható megoldásokra így olcsóbbá válik az olimpia megrendezése. „Ha ezt komolyan veszi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, akkor Budapestnek komoly esélyei vannak.”

Áder János köztársasági elnök (b) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach találkozója a Rio de Janeiró-i Windsor Marapendi Hotelben 2016. augusztus 8-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Függetlenül attól, hogy az olimpia megrendezésének jogát megkapja-e a főváros, az állam döntése alapján komoly fejlesztések kezdődnek közlekedési, infrastruktúrális és sportlétesítmény terén. „Ha jövőre sikeresen megrendezünk egy sikeres úszó-világbajnokságot, az utolsó pillanatokban beugorva, akkor az olimpia egyik legfontosabb száma tekintetében – hiszen egy hétig eltartanak az úszóversenyek -, bebizonyítjuk alkalmasságunkat. Ráadásul korábban is rendeztünk már Európa-bajnokságokat, világbajnokságokat különböző sportágakban.” A köztársasági elnök szerint a 2019-es kajak-kenu-vb, melyet ugyancsak hazánk rendez, igazolhatja jó hírünket.

De szüksége van az országnak erre?

A szurkolók foci Eb-n szerzett élményei és reakciói alapján úgy érzi, megérdemlik az emberek, hogy ne csak a tévén keresztül, hanem itt Magyarországon éljék át ezeket , Ráadásul ez olyan plusz energiát adhat sokaknak, ami a hétköznapok mellett a legfiatalabbakat sportolásra ösztönzi. Az infrastruktúra-fejlesztés és a megépülő létesítmények mind a magyar szurkolókat és sportolókat fogják szolgálni az esetleges rendezés után is.

Ezen túl az országimázs építése szempontjából is fontos lehetne, világszerte növelné a vonzerőnket.

Áder János az interjú végén továbbra is hasonló lelkesedést kért a magyar szurkolóktól és „kitartást a sportolóktól. Hajrá magyarok!”

Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Atlétika

8 esemény

Online stream

01:30

Női magasugrás

Online stream #06

01:55

Férfi gerelyhajítás

Online stream #05

02:00

Férfi 1500 m

Online stream #05

02:15

Női 800 m

Online stream #05

02:30

Férfi 5000 m

Online stream #05

03:00

Női 4 x 400 m váltó

Online stream #05

03:35

Férfi 4 x 400 m váltó

Online stream #01

14:30

Férfi maraton

Online stream #01

Birkózás

74 esemény

Online stream

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:30

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

17:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

17:46

Férfi szabadfogás 65 kg

17:47

Férfi szabadfogás 97 kg

17:53

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:01

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:09

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:17

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:25

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:00

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:15

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:45

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:00

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:15

Férfi szabadfogás 97 kg

Kézilabda

2 esemény

Online stream

15:30

Lengyelország - Németország (Férfiak)

Online stream #07

19:00

Dánia - Franciaország (Férfiak)

Online stream #03

Kosárlabda

2 esemény

Online stream

16:30

Ausztrália - Spanyolország (Férfiak)

Online stream #02

20:45

Szerbia - Amerikai Egyesült Államok (Férfiak)

Online stream #02

Mountain bike

1 esemény

17:30

Férfi Cross-country

Online stream #06

Ökölvívás

4 esemény

Online stream

19:00

Női középsúly (69-75kg)

Online stream #04

19:17

Férfi Fly (52kg)

Online stream #04

20:12

Férfi kisváltósúly (64 kg)

Online stream #04

20:30

Férfi szuper (91 kg)

Online stream #04

16:00

Csoport All-Around

Online stream #03

16:50

Csoport All-Around

Online stream #03

Röplabda

3 esemény

Online stream

03:15

Kína - Szerbia (Nők)

Online stream #03

14:30

Amerikai Egyesült Államok - Oroszország (Férfiak)

Online stream #04

18:15

Olaszország - Brazília (Férfiak)

Online stream #01

Taekwondo

10 esemény

01:00

Női +67 kg

Online stream #02

01:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

01:30

Női +67 kg

Online stream #02

01:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:00

Női +67 kg

Online stream #02

02:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:30

Női +67 kg

Online stream #02

02:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

03:00

Női +67 kg

Online stream #02

03:15

Férfi 80 kg

Online stream #02