Cancellara az időfutammenő

MTI
Kisebb meglepetésre az év végén visszavonuló veterán Fabian Cancellara nyerte a riói olimpia szerdai, 54,5 kilométeres férfi időfutamversenyét.

A svájci egykor a szám kiemelkedően legjobb bringása volt, Pekingben szintén aranyérmes lett, illetve 2006 és 2010 között négyszer nyert világbajnokságot. Most azonban, 35 évesen már nem számított esélyesnek, mégis több mint 45 másodperccel bizonyult gyorsabbnak a favorit holland Tom Dumoulinnél és több mint egy perccel a háromszoros Tour de France-győztes brit Chris Froome-nál.

Utolsó alkalommal próbáltam olimpiai érmet nyerni. Rengeteget jelent ez számomra” – mondta Cancellara, ugyanakkor kategorikusan kijelentette, nem gondolja meg magát a visszavonulással kapcsolatban. Cancellara már tavaly bejelentette, hogy a 2016-os lesz az utolsó idénye, azaz pályafutásához méltó diadallal búcsúzik a sportágtól.
Dumoulin ezüstérme az első olimpiai időfutammedál Hollandiának.
„Egy célom volt ma, és ez az aranyérem volt. Mivel nem nyertem meg, csalódott vagyok. Ugyanakkor az olimpiai dobogón állni különleges dolog, főleg azután, hogy a Tour de France-on megsérültem” – mondta a 25 éves holland kerekes.
„Nagyon örülök, hogy sikerült egy újabb olimpiai érmet szereznem. A tőlem telhető legtöbbet megtettem, de Fabian ma verhetetlen volt” – értékelt a szám legnagyobb esélyesének tartott Froome, aki harmadik helyével megismételte londoni eredményét.

Cancellara már tavaly bejelentette, hogy a 2016-os lesz az utolsó idénye, azaz pályafutásához méltó diadallal búcsúzik a sportágtól.

A veterán svájci győzelmével hazája első aranyérmét szállította.

Eredmények:
Országúti kerékpár, férfi időfutam (54,5 km)

Olimpiai bajnok: Fabian Cancellara (Svájc) 1:12:15.42 óra
2. Tom Dumoulin (Hollandia) 1:13:02.83
3. Chris Froome (Nagy-Britannia) 1:13:17.54

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni