Egymásból merít erőt az úszócsapat szerelmespárja

m4sport.hu
Úszócsapatunk tagja, Sebestyén Dalma csak szerdán kezdi meg riói versenyzését 200 méteres mellúszásban, azonban volt miért lemennie az uszodába már kedden is, ugyanis párja, a szintén úszó Kenderesi Tamás 200 pillangón döntőzött és fantasztikus úszással bronzérmet szerzett. Sebestyén Dalma közösségi oldalán és internetes naplójában is üzent szerelmének.

Sebestyén Dalma az olimpia kezdete óta minden nap rövid naplóbejegyzésekkel tájékoztatja olvasóit tapasztalatairól és a riói eseményekről. A tegnapi nap különösen fontos volt számára, hiszen az úszóválogatott másik tagja – aki nem mellesleg Dalma párja – Kenderesi Tamás döntőt úszhatott. Naplóbejegyzését Kenderesi versenye előtt írta (az alábbiakban a naplórészletét változtatás nélkül közöljük):

„A mai napon a helyszínen edzettem, egyrészt hogy szokjam a környezetet, mert mindjárt itt a nagy nap, másrészt a barátomnak, Kenderesi Tominak drukkoltam. Ő 200 pillangón úszott, és 1. helyen kvalifikálta magát a középdöntőbe! Nagyon jó, hogy mindketten itt lehetünk az Olimpián, kölcsönösen  biztatjuk, erősítjük és segítjük egymást. Este is biztos fogok neki szurkolni a helyszínen, csak azt remélem, hogy nem kapok infarktust…:)”

Kenderesi remek teljesítménnyel, egy hajszállal lemaradva az ezüstről bronzérmet szerzett, a fiatal úszónő pedig megúszta infarktus nélkül, ugyanis a finálé után közösségi oldalára posztolt egy rövid bejegyzést.

Szerdától Kenderesi Tamáson a sor, hogy támogassa párját, hiszen magyar idő szerint délután 18:57-kor, a 200 méteres mellúszás előfutamában kezdi meg olimpiai szereplését.
A riói olimpia versenyeit az M4 Sport, az M5 és az m4sport.hu élőben közvetíti.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni