A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.
Kenderesi nagyot hajrázva lett bronzérmes
A legjobb idővel Kenderesi Tamás készülhetett a fináléra: a 19 éves magyar versenyző először az előfutamban, majd az elődöntőben is egyéni csúcsot úszott, emellett mindkét alkalommal legyőzte példaképét, a 19-szeres olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpset.
Minden idők legeredményesebb olimpikonja a második, míg az idei eredmények alapján ranglistavezető Cseh a harmadik idővel jutott döntőbe. Az elképesztően erős mezőnyben ott volt még a szám címvédője, a dél-afrikai Chad Le Clos, valamint 400 méter vegyesen már bronzérmes japán Szeto Daija. Az Olimpiai Uszoda jelentős része Phelpsnek szurkolt, óriási ovációval fogadták a szupersztárt.
A rajt előtt hatalmas hangzavar volt, a nézőket figyelmeztetni kellett. A start után Cseh nagy lendülettel kezdett először mégis Phelps érintette a falat. Féltávnál az amerikai mögött Cseh és Kenderesi volt a sorrend, a szám 30 éves világbajnoka azonban fokozatosan lassulni kezdett és már ekkor látni lehetett, hogy nem tud beleszólni az érmes csatába. Kenderesi ezzel szemben nagy hajrába kezdett, az utolsó métereken még az ezüstre is volt esélye, végül 1:53.62 perces egyéni csúccsal harmadik lett. Cseh ideje 1:56.24 perc volt.
“Nagyon boldog vagyok. Nagyon meglepődtem, hogy sikerült érmet szereznem. az utolsó öt méteren már a szívem vitt a célba. Izgalom volt bennem, de görcsösség nem” – mondta Kenderesi.
“A rajt előtti közjáték nem volt szerencsés, de nem ez volt a probléma. Az utolsó ötven méteren nem haladtam, szinte egy helyben álltam, ilyet olyan versenyen szoktam érezni, amikor előtte tíz percig úszok valami mást. Egyszerűen elfáradtam, próbáltam nekimenni, vártam, hogy jön az a londoni könnyed úszás, de nem jött. Ha fele olyan jó formában jöttem volna, mint amilyenben Londonban voltam itt simán lehetett volna nyerni. Kenderesi Tamásnak gratulálok a bronzéremhez, nekem pedig ott van még a 100, az nem olyan hosszú, talán jobban fogom bírni” – értékelt Cseh.
Az 1:53.36 perccel győztes Phelps ezzel pályafutása 20. olimpiai aranyérmét szerezte a japán Szakaj Maszatót mindössze négy századdal megelőzve.
Ez volt a magyar küldöttség ötödik érme: három arany és egy ezüst után az első bronz.
Kenderesi a dobogón is rendületlenül mosolyog
Férfi 200 m pillangó, olimpiai bajnok: Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:53.36 perc
2. Szakaj Maszato (Japán) 1:53.40
3. KENDERESI TAMÁS 1:53.62
…7. CSEH LÁSZLÓ 1:56.24
Array
(
[replacement] => [galleryreference id="570219"]
[shortcode] =>
-
-
Az amerikai Michael Phelps a riói nyári olimpia férfi 200 méteres pillangóúszásának döntőjében a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. Phelps aranyérmet nyert. (MTI/EPA/Patrick B. Kraemer)
-
-
A győztes amerikai Michael Phelps és a harmadik helyezett Kenderesi Tamás a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
A harmadik helyezett Kenderesi Tamás (j) és a hetedik helyen végzett Cseh László a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a harmadik helyen végzett.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
A harmadik helyezett Kenderesi Tamás a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
A győztes amerikai Michael Phelps a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.

Michael Phelps a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. Az amerikai versenyző az első helyen végzett.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Cseh László a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a hetedik helyen végzett.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Michael Phelps a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. Az amerikai versenyző az első helyen végzett.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a harmadik helyen végzett.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Cseh László a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a hetedik helyen végzett.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
A hetedik helyezett Cseh László a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
A győztes amerikai Michael Phelps és a harmadik helyezett Kenderesi Tamás (b) a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a harmadik helyen végzett.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Cseh László rajtol a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a hetedik helyen végzett.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a harmadik helyen végzett.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
A harmadik helyezett Kenderesi Tamás a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
Kenderesi Tamás a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én. A magyar úszó a harmadik helyen végzett.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
A harmadik helyezett Kenderesi Tamás (j) és a hetedik helyen végzett Cseh László a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
-
-
A harmadik helyezett Kenderesi Tamás (j) és a hetedik helyen végzett Cseh László a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
-
-
A győztes amerikai Michael Phelps és a harmadik helyezett Kenderesi Tamás (b) a célban a férfi 200 méteres pillangóúszás döntőjében a riói nyári olimpián a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 9-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
[title] => Kenderesi bronzérmes, Cseh hetedik lett
[image] => https://m4sport.hu/wp-content/uploads/sites/10/2016/08/D__YT20160809081-1024x487.jpg
[alignment] => aligncenter
)