Szűk elitbe került Imre Géza

m4sport.hu
Imre Gézán kívül mindössze tizenhárom magyar sportoló volt képes arra a bravúrra, hogy negyven fölött szerezzen érmet olimpián.

A riói játékok keddi játéknapján párbajtőrben harmadik helyen végzett 41 éves sportoló mellett a tizenháromból mindössze egy veterán érmes van, aki nem vívó: a sportlövő Takács Károly. Rajtuk kívül hárman szereztek még érmet negyvenedik életévük betöltése után a magyar olimpikonok közül, ők azonban nem sportban, hanem a művészeti kategóriában remekeltek.

Magyar olimpiai érmesek negyven fölött:
Berczelly Tibor:
1952-ben, 40 évesen a kardcsapattal arany-, kard egyéniben bronz-, a tőrcsapattal szintén bronzérmes lett.

Berti László:
1924-ben, 49 évesen a kardcsapattal ezüst, a tőrcsapattal bronzérmes lett.

Elek Ilona:
1948-ban, 41 évesen tőr egyéniben aranyérmes lett.

Gerevich Aladár:
1952-ben, 42 évesen a kardcsapattal arany-, kard egyéniben ezüst-, a tőrcsapattal bronzérmes lett.
1956-ban, 46 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.
1960-ban, 50 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.

Imre Géza:
2016-ban, 41 évesen párbajtőr egyéniben aranyérmes lett.

Kárpáti Rudolf:
1960-ban, 40 évesen kard egyéniben és csapatban aranyérmes lett.

Kovács Pál Ádám:
1952-ben, 40 évesen kard egyéniben és csapatban aranyérmes lett.
1956-ban, 44 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.
1960-ban, 48 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.

Maszlay Lajos:
1948-ban, 45 évesen tőr egyéniben bronzérmes lett.
1952-ben, 49 évesen a tőrcsapattal bronzérmes lett.

Palócz Endre:
1952-ben, 41 évesen a tőrcsapattal bronzérmes lett.

Rády József:
1928-ban, 44 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.

Rajcsányi László:
1948-ban, 41 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.
1952-ben, 45 évesen a kardcsapattal aranyérmes lett.

Schenker Zoltán:
1924-ben, 44 évesen a kardcsapattal ezüst, a tőrcsapattal bronzérmes lett.

Takács Károly:
1952-ben, 42 évesen gyorstüzelő pisztolyban aranyérmes lett.

Művészeti olimpiai érmesek negyven fölött:
Hajós Alfréd:
1924-ben, 46 évesen építészet, stadionok kategóriában művészeti olimpiai ezüstérmes lett

Lauber Dezső
1924-ben, 45 évesen építészet, stadionok kategóriában művészeti olimpiai ezüstérmes lett.

Mező Ferenc dr.
1928-ban, 43 évesen irodalom, epika kategóriában művészeti olimpiai aranyérmes lett.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Atlétika

8 esemény

Online stream

01:30

Női magasugrás

Online stream #06

01:55

Férfi gerelyhajítás

Online stream #05

02:00

Férfi 1500 m

Online stream #05

02:15

Női 800 m

Online stream #05

02:30

Férfi 5000 m

Online stream #05

03:00

Női 4 x 400 m váltó

Online stream #05

03:35

Férfi 4 x 400 m váltó

Online stream #01

14:30

Férfi maraton

Online stream #01

Birkózás

74 esemény

Online stream

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

13:30

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:30

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

13:38

Férfi szabadfogás 65 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:38

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 97 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:46

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 97 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

13:54

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:02

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 65 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

14:10

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

14:18

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:26

Férfi szabadfogás 97 kg

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:34

Férfi szabadfogás 65 kg

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

14:42

Férfi szabadfogás 65 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

14:50

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

14:58

Férfi szabadfogás 97 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

15:06

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

15:14

Férfi szabadfogás 97 kg

17:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

17:46

Férfi szabadfogás 65 kg

17:47

Férfi szabadfogás 97 kg

17:53

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:01

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:09

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

18:17

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:25

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

18:45

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:00

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:15

Férfi szabadfogás 65 kg

Online stream #05

19:45

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:00

Férfi szabadfogás 97 kg

Online stream #05

20:15

Férfi szabadfogás 97 kg

Kézilabda

2 esemény

Online stream

15:30

Lengyelország - Németország (Férfiak)

Online stream #07

19:00

Dánia - Franciaország (Férfiak)

Online stream #03

Kosárlabda

2 esemény

Online stream

16:30

Ausztrália - Spanyolország (Férfiak)

Online stream #02

20:45

Szerbia - Amerikai Egyesült Államok (Férfiak)

Online stream #02

Mountain bike

1 esemény

17:30

Férfi Cross-country

Online stream #06

Ökölvívás

4 esemény

Online stream

19:00

Női középsúly (69-75kg)

Online stream #04

19:17

Férfi Fly (52kg)

Online stream #04

20:12

Férfi kisváltósúly (64 kg)

Online stream #04

20:30

Férfi szuper (91 kg)

Online stream #04

16:00

Csoport All-Around

Online stream #03

16:50

Csoport All-Around

Online stream #03

Röplabda

3 esemény

Online stream

03:15

Kína - Szerbia (Nők)

Online stream #03

14:30

Amerikai Egyesült Államok - Oroszország (Férfiak)

Online stream #04

18:15

Olaszország - Brazília (Férfiak)

Online stream #01

Taekwondo

10 esemény

01:00

Női +67 kg

Online stream #02

01:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

01:30

Női +67 kg

Online stream #02

01:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:00

Női +67 kg

Online stream #02

02:15

Férfi 80 kg

Online stream #02

02:30

Női +67 kg

Online stream #02

02:45

Férfi 80 kg

Online stream #02

03:00

Női +67 kg

Online stream #02

03:15

Férfi 80 kg

Online stream #02