Az orvosok öt százalék esélyt adtak Chris Mears felépülésével kapcsolatban, miután a szervezetében 2009-ben kimutatták az Epstein-Barr vírust, amelyet a szakirodalom csak “csókvírusnak” nevez. E mellett a brit lépe is megrepedt és a vérveszteségtől komoly életveszélyben volt.
Mears lépét végül eltávolították, de meggyógyult. A 2010-es Brit Nemzetközösségi Játékokon már negyedik lett , de a londoni olimpia nem úgy sikerült neki, ahogy azt tervezte.
“Miután keresztül mentem ezeken a borzalmakon a 2012-es olimpia elég volt nekem. Az nagy élmény volt. Most viszont más helyzetben voltunk Rióban. Tudtuk, hogy itt érmet nyerhetünk, akár az aranyat is, de hogy ezt végül is megszereztük, az csodálatos” – nyilatkozta Mears.
Chris Mears és Jack Laugher a 3 méteres szinkronugrásban az amerikaikat és a kínaikat megelőzve lettek olimpiai bajnokok.