"Áron kiirtotta a fejéből a gondolatot, hogy veszíthet" - mondta edzője

MTI
Szilágyi Áron edzője, Decsi András szerint tanítványa egész egyszerűen kiirtotta a fejéből azt a gondolatot, hogy veszíthet, ezért, illetve az általa elvégzett munkát és felkészülést ismerve nem aggódott akkor sem, amikor nehezebb helyzetbe került az immár kétszeres olimpiai bajnok kardozó a riói olimpia szerdai versenynapján.

A 26 éves klasszis vívó felkészülését tavaly ősz óta irányító szakember nehezen szólalt meg az eredményhirdetés után, mint mondta, leírhatatlan, katartikus élményben volt része neki is.

„Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, az volt a cél, hogy érmet nyerjen itt Rióban. Ez volt kimondva, persze a titkos cél a címvédés volt” – beszélt a tavalyi közös munkakezdésről Decsi, hozzátéve, hogy egy olimpiai bajnok felkészítésének átvétele nyilvánvalóan komoly szakmai kihívást jelentett a számára, ugyanakkor Szilágyival teljes harmóniában, probléma nélkül dolgoztak együtt. – „Nem volt nehéz vele sosem, nem vitatkoztunk. Neki voltak kisebb bosszúságai, a vesztes Európa-bajnoki negyeddöntő után például öt-hat percig nagyon dühös volt magára, de végig azt sulykoltuk, a cél az, hogy mostanra legyen csúcsformában, és ezt sikerült elérni.”

Decsi András a szerdai verseny értékelését azzal kezdte, hogy a sorsolás miatt nem bánkódtak, ugyanis fokozatosan következtek az egyre erősebb ellenfelek.

„A mexikói elleni kezdés nagyon jó volt, aztán a fehérorosz már nehezebb. Bujkevics tudta, hogy fizikailag nem tudja legyőzni Áront, ezért tördelte a meccset, próbálta kizökkenteni őt, de nem lehetett” – mondta az edző, kiemelve, hogy akkor sem aggódott, amikor döntetlen környékén állt a második meccs a vége felé, mert tisztában volt azzal, milyen állapotban van tanítványa.

A román Tiberiu Dolniceanu elleni negyeddöntő komoly kihívás volt Decsi szerint, mert nagyon kevés idővel a fehérorosz elleni sikert követően kellett újra pástra lépnie Szilágyinak.

„Próbáltunk kicsit ügyeskedni, minél több időt nyerni. Amikor a többiek már álltak bevonulásra készen, akkor Áron még elsétált kicsit, hogy ezzel is nyerjünk egy pár métert, pár perc pihenőt” – jegyezte meg. – „Az elődöntőig aztán már egy jóval nagyobb szünet következett, s megbeszéltük, mostantól új verseny kezdődik.”

A négy között Szilágyira a dél-koreai Kim Jung Hvan várt, aki világranglista-másodikként érkezett az olimpiára. Amint Decsi András megjegyezte, versenyzőjének korábban többször is meggyűlt a baja ázsiai vívókkal, éppen ezért külön készültek is rájuk, sikerült velük vívniuk, s az ellenük aratott győzelmekből és vereségekből is tanultak.

„Az elődöntőben bemutatott vívás taktikailag tökéletes volt, csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni” – jegyezte meg a szakember. – „A finálé előtt vártuk az ellenfelet. Az amerikai és az iráni versenyzőre is fel voltunk készülve, megvolt ellenük a taktika. Aztán Homer ellen a döntőben Áron nagyon koncentrált volt, minden tus után higgadt maradt, nem akart hülyeségbe belemenni, a fejében minden tust benne volt.”

A korábban a hongkongi és a szingapúri válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedő 39 éves Decsi András külön kiemelte, hogy Szilágyi előtt mindössze négyen tudták megvédeni címüket ebben a számban.
„Ez hatalmas dolog, történelmi tett” – mondta.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni