Igazi férj és apa lesz inkább az ötszörös bajnok

MTI
A csúcson kívánja abbahagyni kivételes pályafutását Bradley Wiggins, aki a brit férfi csapat tagjaként megvédte címét az üldözőversenyben a riói olimpia pénteki pályakerékpáros viadalán.

A 36 éves kerekes pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, majd átnyergelt az országúti szakágra, amelyben négy éve, Londonban nyert időfutamot és a Tour de France-on sem talált legyőzőre, ezután visszatért a pályára. A Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull összeállítású együttes az ausztrálok elleni döntőben 3:50.265 perccel világcsúcsot döntött 4000 méteren.

“Hát ennyi volt” – sóhajtott nagyot egy vaskosabb káromkodás kíséretében a 2012-es játékok után lovaggá ütött sportoló. “Nem leszek ott 2020-ban Tokióban, a csúcson akarom abbahagyni. A három gyermekemnek egy igazi apára, a feleségemnek pedig egy igazi férjre van szüksége. Semmi kedvem még egyszer letekerni a Párizs-Roubaix versenyt szakadó esőben” – mondta, hozzátéve, három hét múlva elindul még elindul hazája körversenyén, aztán visszavonul.

Az immár ötszörös ötkarikás bajnok Wiggins sorozatban ötödik olimpiáján állhatott dobogóra, nyolc érmével pedig a legtöbb medált gyűjtött brit olimpikon lett. Pénteki diadala után olyan – szintén lovaggá ütött – legendás honfitársak gratuláltak neki, mint az ötszörös olimpiai bajnok evezős, Steven Redgrave vagy a hatszoros aranyérmes kerekes, Chris Hoy. Utóbbi így fogalmazott: “Bradley minden idők legnagyobb brit kerékpárosa, mert minden szakágban felért a csúcsra.”

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni