Kapás Boglárka: Hazavihetem, amiért jöttem

M1
Kapás Boglárka élete legjobbját úszva lett olimpiai bronzérmes 800 méter gyorson és nem meglepő módon nagyon örül ennek az eredménynek és hogy a sok befektetett munka kifizetődött. A tündéri úszónő most az M1-nek adott interjút.

„Tudtam, hogy bennem van ez az eredmény. Elégedett vagyok magammal, azt láttam a kijelzőn, amit régóta ki tudtam volna adni magamból”. Ez szerencsére a legjobbkor jött ki és természetesen nagyon örül az éremnek.

Azt is tudta a még csak 23 éves olimpikon, hogy a sok befektetett munka kifizetődik: „beugrottam és megcsináltam.”

Boglárka várta, hogy Ledecky hamar elhúz majd a többiektől és csak a saját úszására szabad koncentrálni, de nem szabad, hogy otthagyják a versenytársak. Nem bánkódik, hogy csupán két tizeddel, de lemaradt az ezüstről, hiszen ahogy mondja, éremért ment Rióba és azt el is hozta.

„Amikor beértem még nem esett le mit történt. Az elkövetkező napokban fogom felfogni, úristen mi történt tegnap. Nagyon sokat dolgoztam ezért, örülök hogy hazavihetem, amiért jöttem.”

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni

Kapcsolódó tartalom

Sportok
Okos úszással harmadik Kapás