A 36 éves Bradley Wigginsnek sikerült elérnie célját: miután előbb pályán szerzett három olimpiai bajnoki címet, átnyergelt az országúti szakágra, amelyben négy éve, Londonban nyert időfutamot és a Tour de France-on sem talált legyőzőre, visszatért a pályára, most pedig a csapat üldözőversenyben aranyérmes brit négyes tagja volt.
A Bradley Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull összeállítású együttes előbb a selejtezőben 3:50.570 perccel, majd az ausztrálok elleni döntőben 3:50.265 perccel világcsúcsot repesztett 4000 méteren. a harmadik helyet a dánok szerezték meg.
Az immár ötszörös olimpiai bajnok Wiggins sorozatban ötödik olimpiáján állhatott dobogóra. Öt arany, egy ezüst és két bronzérmével azonban továbbra is a második legeredményesebb brit olimpikon, hiszen Chris Hoy hat aranyával és egy ezüstjével az első helyen áll.
A női csapatsprintben a kínai Kung Csin-csie, Csung Tien-si kettős is világrekordot ért el a kvalifikációban 31.928 másodperccel. A döntőben a kínaiak a világbajnok oroszokat verték, míg a bronzérem a londoni bajnok németeknek jutott.
Eredmények:
Női pályakerékpár csapatsprint:
Olimpiai bajnok: Kína (Kung Csin-csie, Csung Tien-si)
2. Oroszország
3. Németország
A döntőben:
Kína-Oroszország 32.107 – 32.401 mp
A 3. helyért:
Németország-Ausztrália 32.636 – 32.658 mp
Férfi csapat üldözőverseny:
Olimpiai bajnok: Nagy-Britannia (Bradley Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull)
2. Ausztrália
3. Dánia
A döntőben:
Nagy-Britannia – Ausztrália 3:50.265 – 3:51.008 perc
A 3. helyért:
Dánia – Új-Zéland 3:53.789 – 3:56.753