Hosszú Katinka: „A sors úgy hozta, hogy bennem maradjon a tűz”

m4sport.hu
Hosszú Katinka három aranyéremmel és egy ezüsttel zárta a riói olimpiát. saját bevallása szerint fantasztikus eredményeit nem érhette volna el édesanyja és párja, Shane Tusup nélkül, akik mindvégig mellette álltak és támogatták őt. Az m4sport.hu-nak mesélt, a kezdetekről, a sikerhez vezető útról és egy kicsit a jövőről is.

Hosszú Katinka szerencsés helyzetben volt, hiszen édesanyja és az egész családja végig szurkolhatta neki az olimpiát Rióban. Katinka elmondta, hogy édesanyja mindig büszke volt rá, egész életében támogatta és nehezen viselte azt, hogy lánya Los Angelesbe költözik. Azonban az sem könnyítette meg helyzetüket, mikor a 2012-es olimpia után hazaköltöztek Shane-nel.

Akkor talán még kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, hiszen minden időnket az edzésekre és a felkészülésre fordítottuk, és ez neki nagyon nehéz lehetett.”

Elmondta, hogy sokszor édesapjával azonosították be, és örül neki, hogy egy kampánynak köszönhetően végre édesanyjára is kerül hangsúly, persze édesapjának is sok mindent köszönhet.

„Fantasztikus érzés, hogy itt voltak velem életem legszebb pillanata volt, mikor világcsúccsal aranyérmet nyertem és az egész családom láthatta ezt a helyszínen.”

Másik fontos személy életében párja Shane Tusup, akivel az egyetemen ismerkedett össze. Elmondása szerint különleges a kapcsolat közöttük, és nagyon erős a kapcsolatuk.

Úgy gondolom, hogy az ő jelenléte mindenféleképpen sokat hozzátett a sikerhez. Nagyon jól megértjük egymást, tudom, mit miért csinál, mit miért mond, és ha nem is értünk egyet, akkor is meg tudjuk beszélni.”

Az alábbi videóból kiderül az is, Katinka szerint mit örökölt édesanyjától, mit gondol az általuk kifejlesztett edzésmódszerről, és az is mi lehet a sikerének titka.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni