A nyolc versenyző közül Sidi Péter érte el a legjobb eredményt, légpuskában döntőt lőtt és ötödik lett, a többieknek viszont nem sikerült fináléba kerülniük, igaz, több számban is csak kevés hiányzott ehhez.
A szakvezető ugyanakkor nem a balszerencsére fogta a történteket, mint mondta, például vasárnap Péni István úgy maradt le két körrel a fináléról – s lett 12. -, hogy jól lőtt, 1172 kört, ám ez nem volt elég. Többekre is igaz volt, hogy magukhoz képest jól teljesítettek, de az nem volt elégséges a fináléra. Éppen ezért kell tovább dolgozni, hogy legközelebb már a jó produkció finálét érjen – hangsúlyozta.
Pénivel kapcsolatban azt is megjegyezte a kapitány, hogy légpuskában remek helyen végzett, 13. lett, úgy is, hogy ott nem igazán lőtt jól, s a kezében volt a döntő.
Szintén közel volt Csonka Zsófia, aki Londonban hatodikként zárt sportpisztolyban, ezúttal viszont 10. lett, s 581 körös eredményénél sokkal jobbakat is lőtt idén, de Győrik felhívta a figyelmet rá, hogy az olimpiára 580 körrel jutott ki, azaz teljesítménye nem rossz. Sidinek fekvőben hiányzott kevés a fináléhoz és lett szintén tizedik.
„A legjobban a férfi összetett puska fáj” – mondta Győrik. – „Sidi Péter álmából felkeltve is tud 1175 kört, ezúttal viszont mindhárom testhelyzetben gyengélkedett. Egyébként légpuskában is nagyszerű volt és fekvőben is kiválóan szerepelt, a 3×40-ben viszont nem, ezt mindenképpen ki kell elemezni.”
A kapitány szerint ugyanakkor az örömteli, hogy nyolc magyar lövő jutott ki az olimpiára, többen most voltak először, s komoly tapasztalatot szereztek, ami később kamatozni fog. Ráadásul Magyarországon egyre több a lövő, ami szintén nagyon biztató a jövőre nézve.