A magyar vívóknál csak az oroszok eredményesebbek

MTI
A riói olimpia vívóversenyei során Magyarország 4 érmet szerzett, ezzel a sportági éremtáblázat második helyén végzett. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány annak örül, hogy a londoni szerepléshez képest javulni tudott a válogatott.

„Londonban egy arany volt, itt két arany, egy ezüst és egy bronz. Gratulálok minden versenyzőnek, edzőnek és a sportági vezetésnek” – összegzett azután, hogy a férfi párbajtőrözők vasárnap harmadik hellyel zárták a riói vívóversenyeket.
A kapitány elmondta, hogy nagyon jók voltak a feltételek, korábban soha nem tudtak ilyen jó körülmények között felkészülni – amit a versenyzők is hangoztatnak -, ennek lett az eredménye a sikeres szereplés.

Udvarhelyi gábor szövetségi kapitány nem fog e erőszakkal fiatalítani. Fotó: Illyés Tibor

Az éremtermést a párbajtőröző Szász Emese, a kardozó Szilágyi Áron, a párbajtőröző Imre Géza és a férfi párbajtőrcsapat hozta össze.

Az egyéni döntőt 14-10-ről elvesztő Imrével kapcsolatban megjegyezte, hogy 2004 óta, amikor volt egy rosszul sikerült világbajnokság, sokszor óriási hátrányból hozta vissza csapatot, s az, hogy most a döntőben nem sikerült megőriznie valamennyit az előnyéből, előfordul a sportban. „Ő akkora alakja a magyar párbajtőrvívásnak, hogy az hihetetlen. Tizenkét éve állandóan hozza az érmeket” – hangsúlyozta.
A két győztesről, Szászról és Szilágyiról úgy vélekedett, mindketten kimagasló formában vívtak.
„Emese végre feltette a koronát a pályafutására, remélem, folytatja még, az pedig fantasztikus, hogy Áron meg tudta ismételni a londoni győzelmét” – mondta, majd hozzátette, az is nagyszerű, hogy Imre a tavalyi világbajnoki győzelme után itt az olimpián ezüstérmes lett. „Örüljünk, hogy van egy Szilágyi Áronunk, de Emesének, Gézának és a többieknek is” – folytatta.

Azzal kapcsolatban, hogy a válogatottban jó néhány sok versenyt megélt, tapasztalt vívó volt, leszögezte: nem akar erőszakkal fiatalítani. „Amíg a fiatalok ki nem harcolják a csapatba kerülést, addig igyekszem teret adni, megfelelően irányítva, az idősebbeknek. Lám, Imre Géza és Boczkó Gábor sem fiatalok, mégis itt vannak ebben a bronzérmes csapatban. Igazán nagy dolog, hogy így együtt ki tudtak jutni az olimpiára egy elég kritikus időszak után” – mondta a szakvezető.

A szövetségi kapitány még hangsúlyozta, már csak azért is elégedett lehet mindenki az elért eredményekkel, mert 1972-ben, Münchenben volt legutóbb két aranyérme a magyar vívásnak.

A vívás dobogósai, éremtáblázata és a magyarok helyezései a riói olimpián:

Férfiak:

Kard, egyéni:
1. SZILÁGYI ÁRON (MAGYARORSZÁG)
2. Daryl Homer (Egyesült Államok)
3. Kim Jung Hvan (Koreai Köztársaság)
…26. DECSI TAMÁS

Párbajtőr, egyéni:
1. Park Szang Joung (Koreai Köztársaság)
2. IMRE GÉZA (MAGYARORSZÁG)
3. Gauthier Grumier (Franciaország)
…13. BOCZKÓ GÁBOR
…28. RÉDLI ANDRÁS    

Párbajtőr, csapat:
1. Franciaország (Yannick Borel, Gauthier Grumier, Daniel Jerent, Jean-Michel Lucenay)
2. Olaszország (Marco Fichera, Paolo Pizzo, Enrico Garozzo, Andrea Santarelli)
3. MAGYARORSZÁG (BOCZKÓ GÁBOR, IMRE GÉZA, RÉDLI ANDRÁS, SOMFAI PÉTER)

Tőr, egyéni:
1. Daniele Garozzo (Olaszország)
2. Alexander Massialas (Egyesült Államok)
3. Timur Szafin (Oroszország)

Tőr, csapat:
1. Oroszország (Alekszej Cseremiszinov, Timur Szafin, Artur Ahmathuzin)
2. Franciaország
3. Egyesült Államok

Nők:
Kard, egyéni:
1. Jana Jegorjan (Oroszország)
2. Szofija Velikaja (Oroszország)
3. Olga Harlan (Ukrajna)
…10. MÁRTON ANNA

Kard, csapat:
1. Oroszország (Jana Jegorjan, Szofija Velikaja, Jekatyerina Gyacsenko)
2. Ukrajna
3. Egyesült Államok

Párbajtőr, egyéni:
1. SZÁSZ EMESE (MAGYARORSZÁG)
2. Rossella Fiamingo (Olaszország)
3. Szun Ji-ven (Kína)

Párbajtőr, csapat:
1. Románia (Simona Gherman, Simona Pop, Ana Maria Popescu, Loredana Dinu)
2. Kína
3. Oroszország

Tőr, egyéni:
1. Inna Gyeriglazova (Oroszország)
2. Elisa Di Francisca (Olaszország)
3. Inesz Bubakri (Tunézia)
…14. MOHAMED AIDA
…19. KNAPEK EDINA

A vívás éremtáblázata a riói olimpián:
arany  ezüst  bronz
Oroszország         4      1      2
Magyarország        2      1      1
Olaszország         1      3      –
Franciaország       1      1      1
Koreai Köztársaság  1      –      1
Románia             1      –      –
Egyesült Államok    –      2      2
Kína                –      1      1
Ukrajna             –      1      1
Tunézia             –      –      1

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni