"Büszke vagyok csapatunkra" - dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke

judo.hu
Dr. Tóth László a Magyar Judo Szövetség elnöke Rio de Janeiróban röviden értékelte a magyar judósok olimpiai szereplését. "Büszke vagyok csapatunkra"-olvashatóak a Magyar Judo Szövetség honlapján dr. Tóth László első szavai.

A nyolc tagú olimpiai csapatból a 35 éves Ungvári Miklós ötödik helyen, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig és Joó Abigél a hetedik helyen végzett. Csoknyai László, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós és Bor Barna helyezetlenül zárt a riói olimpián.

Karakas Hedvig(fehérben) küzd a türkmén Rusana Nurjavova ellen Rióban – MTI Fotó: Kovács Tamás

„Természetesen ha megkérdezik, hogy elégedett vagyok-e, azt kell válaszolnom, hogy nem. Ebben a csapatban Rio de Janeiróban is benne volt három-négy érem, de aki követte az eseményeket, az tisztában van vele, ha egy kicsit szerencsésebbek vagyunk, valóra is válthattuk volna az álmainkat”-folytatta értékelését dr. Tóth László, majd elmondta: „Büszke vagyok a csapatunkra, annak minden egyes tagjára. Ők nyolcan nemcsak itt Rióban képviselték a színeinket, hanem a kétéves, nehéz és hosszú kvalifikációs időszakban külföldi és hazai riválisaikkal szemben kiharcolták az olimpiai indulás jogát. Ezalatt a két év alatt rengeteg dicsőséget szereztek Magyarországnak. A nyolc indulónkból négyen bejutottak a világ legjobb nyolc judósa közé, ez pedig egy ilyen erős sportágban, ilyen komoly versengésben jó teljesítménynek mondható.”

Bor Barna (fehérben) küzd a tunéziai Dzsaballáh Faiszel ellen Rióban – MTI Fotó: Kovács Tamás

Az elnök elmondta, nagyon bánja, hogy nem tudott ott lenni az olimpikonokkal, mivel minden akkreditációt átadtak az edzőknek, hogy a tatami mellett segíthessék saját sportolóik küzdelmeit, de úgy érzi ha ott lett volna a csapattal, tudott volna segíteni, legfőképp lelkileg, hogy a versenyzők kizárják a külvilágot.

Csernoviczki Éva(kékben) épp akcióban az argentín Pareto ellen Rióban – EPA/ORLANDO BARRIA

A szövetség vezetője beszélt a további célokról, tervekről is: „bár érmet most nem tudtunk szerezni, nem üres kézzel térünk haza. Otthon pedig nagyon komoly feladatok várnak ránk, hiszen egy év múlva ilyenkor Budapesten rendezzük meg a nemzetközi szövetség tisztújító kongresszusát, majd vendégül látjuk a világ legjobb judósait. Biztos vagyok benne, hogy válogatottunk a magyar közönség támogatásával a világbajnokságon is sok örömöt szerez majd a magyar sportbarátoknak!“

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni