×

Lőrincz Viktor kihajította ellenfelét a szőnyegről

MTI
Lőrincz Viktor második mérkőzését is megnyerte, így már a legjobb nyolc között van a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján.

Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyző az örmény Makszim Manukjan legyőzése után a nyolcaddöntőben az indiai Ravinder Khatrival találkozott, akinek semmilyen jelentős eredménye nem volt eddig, a szőnyegen pedig gyorsan kiderült, hogy nem véletlenül.

Lőrincz a kezdés után megkezdte riválisa fárasztását, Khatri gyengének tűnt, a bíró 40 másodperc után figyelmeztette, 1:10 perc után pedig már intette. A térdelőből Lőrincz egyszer jobbra, majd balra pörgette, így már 4-0-ra vezetett. A folytatásban sem változott a meccs képe, az indiainak – akit a magyar egyszer levitt a szőnyegről – ugyanakkor volt egy kis reménye arra, hogy kihúzza a szünetig, ám Lőrincz nem akarta folytatni, derékra fogott és nagy ívben eldobta ellenfelét, a meccs pedig 9-0-ás technikai tussal véget ért.

Az elődöntőért Lőrincz Viktor a világbajnoki ezüstérmes üzbég Rusztam Aszakalovval csap majd össze.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni