A rendkívül változatos első szettben a második kiemelt brit Murray kétszer, a világranglista 141. helyén álló ellenfele háromszor is elveszítette adogatójátékát, így végül a wimbledoni bajnok került előnybe.
A második felvonás sokkal inkább kiegyensúlyozottan alakult, Del Potro az első játékban elvette a címvédő szerváját, majd 5:3-nál lezárhatta volna a játszmát, de ez csak néhány perccel később sikerült neki. A harmadik szett eleinte szintén kiélezett csatát hozott, majd Murray 3:2 és 5:2 után is brékelni tudott.
Az első játszmához hasonlóan a negyedikben is többször elvették egymás szerváját a finálé résztvevői. Del Potro 5:4-nél az egyenlítésért adogathatott, de kudarcot vallott, 5:5-nél 40-15-re vezetett, de ezt a játékot is elveszítette. Végül szoros hajrában Murray megvédte címét, így ő az első teniszező, aki egyesben két aranyérmet nyert.
“Rendkívül hullámzó, nagyon feszült mérkőzés volt, mindkettőnk előtt számos lehetőség adódott a hosszú, fárasztó csatában. Örülök, hogy sikerült nyernem” – nyilatkozta Murray. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években több fontos találkozót is elveszített, ezért rendkívül sokat jelentenek neki a sikerek.
A győztes külön kiemelte: örül, hogy a 2009-es US Open-bajnok Del Potro a pályafutása folytatását fenyegető csuklóműtétek után visszatért az élvonalba.
“El sem tudom képzelni, mentálisan milyen nehéz volt kezelni, amin átment az elmúlt három évben a csuklója miatt. Bámulatos, hogy ismét ezen a szinten játszik és a világ legjelentősebb versenyein indul” – mondta Murray riválisáról.
Eredmény, tenisz, férfi egyes:
1. Andy Murray (Nagy-Britannia)
2. Juan Martin del Potro (Argentína)
3. Nisikori Kej (Japán)
a döntőben:
Murray (2.)-Del Potro 7:5, 4:6, 6:2, 7:5
a 3. helyért, korábban:
Nisikori (japán, 4.)-Nadal (spanyol, 3.) 6:2, 6:7 (1-7), 6:3