×

Shane Tusup: "Egyszer szeretném megosztani a gyerekeinkkel, mit ért el az anyukájuk"

M4 Sport/m4sport.hu
Shane Tusup csak segíteni szeretett volna kedvesének, aki maga alatt volt. Így indult a három olimpiai aranyat hozó történet, és ki tudja hol a vége. Hosszú Katinka férje és edzője az M4 Sportnak beszélt róla, mi a lényeg számára kettejük kapcsolatában, és arról is, mit szeretnének megvalósítani a jövőben. De sikereik titkára nem derült fény. Miért? Nos titok, titok az nincs.

Hosszú Katinka riói teljesítményét nevezhetnék csodának, csakhogy csodák nincsenek. Csak kemény munka – amiből az úszóklasszis irdatlan mennyiséget végzett el London óta Shane Tusup vezetésével.

Az álmok viszont valóra válthatóak – bizonyította ezt az olimpia első napján a 400 vegyesen felállított – nem mellékesen aranyat érő – világcsúcs, amiről mindketten ábrándoztak előtte.

“Minden összeállt, nem követett el hibát. Ez az amiért négy éven keresztül dolgoztunk. A világbajnokságokon, az Európa-bajnokságokon és minden kisebb versenyen amikor úszott, minden apró részletet be tudott gyakorolni. Jó volt látni ezt az egészet, ahogy összeállt ez az ember feletti teljesítmény, amivel semmissé tette az addigi világcsúcsot. Nagyon sokat dolgoztunk az önbizalmán, hogy elhiggye, képes rá. Elkezdte elfelejteni a sikertelenebb időszakot, és csak a saját teljesítményére koncentrált. Ez egyre jobban ment neki és kezdtek összeállni a dolgok.”

Mindenkit legyőztél. Mi legyen? – kérdezhetné Hosszú Katinkától Shane Tusup – MTI/AP/Ri Dzsin Man)

A teljesen újszerű munkamódszerek, hogy versenyről versenyre rengeteg számban starthoz álltak fontosnak bizonyultak a kiemelt terhelés melletti teljesítmény tesztelése és fejlesztése szempontjából. De ami ennél is fontosabb “Katinka élvezte mindezt. Kimozdították az edzések egyhangúságából. Mint egy kosaras. Ő is a meccset élvezi, mert akkor végre nem csak edzeni kell. Ez lehetővé tette, hogy ne csak egy nagy versenyre koncentráljon egész évben. Ez rengeteg önbizalmat adott neki, hisz ez ugyanaz a négyszáz és kétszáz vegyes, vagy kétszáz és száz hát amiben már annyiszor versenyzett.”

Ráadásul az ellenfelei ellen nagyon sokszor úszott az elmúlt két évben. Kiismerte, ki hogyan építi fel a versenyét.  “A legtöbbször tudja, hogy mi fog történni és önbizalmat merít abból, hogy képes kezelni ezeket a helyzeteket” – irányította rá Tusup a figyelmet egy másik ugyancsak fontos szempontra, a mentális erőre, ami szerinte 90 százalékban határozza meg az olimpián nyújtott produkciót. Márpedig ebből a szempontból nagyon jó munkát végeztek.

Ilyen eredményekkel a hátuk mögött talán idehaza is sikerül végre mindenkivel elfogadtatniuk, hogy nem minden a fizikai felkészültség. Mindenesetre az általuk alapított klubban ezeket az elveket követve másokat is hasonló nívóra emelhetnek. “Na jó talán nem nem az ő szintjére, mert a teljesítménye a három aranyérmével hihetetlen. Ez talán csak az ő vele született tehetségével érhető el” – emelte ki az Iron Lady aranyteljesítményének egyediségét.

De a szavaival élve  – újabb gondolatébresztő! – , “a sport nem erről szól. A sport arról szól, hogy minden nap felülmúlod a tegnapi teljesítményed, és lásd, milyen sokat léptél előre. Majd az életed más területein is használd fel amit ebből tanultál. A család, a munka, vagy bármit is csinálsz, az életed végén majd elégedetten nézhess vissza.”

A szakember büszkén képviseli Magyarországot, ahogy nyilatkozta is, magyarnak érzi magát. Ezért is tartja fontosnak, hogy az általuk képviselt felfogással, melyhez “hibátlan” alapot teremtettek ne csak a hazai sportot segítsék, hanem társadalmi hatásra is törekednek.

Kettőjük közösen elért eredményeit leginkább az öltözteti rózsaszínbe, hogy kiegyensúlyozott házasságukkal is sok előítéletnek mutatnak ajtót. “Ő életem szerelme. A legjobb barátom. Ő a mindenem. Örülök, hogy részese lehetek ennek az utazásnak. Azt mondtam neki négy éve, hogy ha kell a továbbiakban én leszek az edződ, segítek neked a programodban. Segíteni akarok neked, nem érdekel, hogy mi lesz a munkám. Ha csak arra van szükséged, hogy valaki kikapcsolódjon veled, akkor ezt fogom tenni. Ezt a mai napig fenn tartom. És ha úgy döntene, másik edzővel folytatná, abban is támogatnám” – igaz ez utóbbihoz hozzáfűzte, nagyon sokat jelent számára, hogy részese lehetek ennek a történetnek. “Ha külön-külön értük volna el mindezt, nem lenne ugyanaz, mint így együtt csinálva. Az elmúlt négy év, a hullámvölgyek, amiket átéltünk. Mindenben osztoztunk, és egyszer majd szeretném megosztani a gyerekeinkkel, mit ért el az anyukájuk” – mondta mér a férj szerepébe bújva.

A családalapítás a terveik szerint még várat magára, bár ebben a döntésben nem a férfi az úr a házban. “Az lesz amit ő szeretne, amennyiben folytatni akarja, folytassa. Az egyetlen kikötésem annyi, amikor úgy dönt abbahagyja az úszást, akkor legyen ebben száz százalékig biztos. Mellette állok, hogy megvalósítsa minden célját. Amíg ő boldog, addig nem érdekel mi az. Csak ha gyerekeink lesznek, akkor boldogan mesélhessen nekik a sikereiről, és ne azon bánkódjon, hogy talán megpróbálhatott volna valami mást elérni. Szóval mikor készen áll csak szólnia kell és boldogan térek át vele arra az útra” – zárta stílusosan az érzelmeit bármely körülmények között bátran vállaló Shane Tusup.

 A teljes interjút a videóra kattintva nézheti meg.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni