A terepsport.hu keddi tájékoztatása szerint Mester mögött Váraljai Vázsony lett a második, míg Varga Tamás a harmadik.
A női mezőnyben Soós után a tavaly bajnok Szöllősi Boglárka ért másodikként célba.
A versenyzőknek 500 méter úszás után 16 kilométer hegyikerékpározást és hét kilométer terepfutást kellett teljesíteniük.