×

Faragó Tamás: "Becsületbeli ügy az ötödik hely megszerzése"

m4sport.hu
Faragó Tamás, a magyar és az egyetemes pólótörténelem egyik legnagyobb alakja balszerencsének tulajdonítja, hogy Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata nem jutott be a legjobb négybe, de semmivel nem vár könnyebb meccseket az ötödik helyért folytatott küzdelemben, mintha az aranyérem lenne a tét. A női válogatottat pedig nem félti a legjobbnak tartott amerikaiak elleni elődöntőben - nyilatkozta az m4sport.hu-nak.

“Manapság a csapatsportágak elemzése döntések sorozatára bontja le a meccseket, és a focitól kezdve a kézilabdán át a pólóig az dönt, ki milyen arányban hozza meg jól, illetve rosszul ezeket a döntéseket” – értékelte a Montenegróval szemben büntetőkkel elbukott, általa szerencsétlennek nevezett negyeddöntőt a 76′-os montreali olimpia bajnoka.

A lebonyolítás sajátosságaival (korábban a csoportelsők egyenes ágon jutottak az elődöntőbe – a szerk.) utólag nem foglalkozna, mindenesetre összeesküvés elméletek gyártása nélkül, érdekességként megemlítette, hogy a a szabály adta lehetőségeket kihasználva ismét három délszláv csapat is ott van a legjobb négyben, miközben néhány ehhez vezető eredmény igencsak blamálta a sportágat.

“Innentől becsületbeli ügy az ötödik hely megszerzése. De nem lesz könnyű. Ugyanolyan erős ellenfelek várnak ránk, mint amilyenekkel a legjobb négyben is találkoztunk volna” – oszlatta el azt az illúziót Faragó, hogy sétagalopp vár a magyar csapatra a hátralévő két találkozón. Először a csütörtökön a csoportban már egyszer legyőzött brazilok ellen.

“Abban az országban, amelyikben ilyen jó érzékük van a labdarúgáshoz vagy a röplabdához, nem gondolhatjuk, hogy a labdasportok közül egyedül a vízilabdához nincs affinitásuk. Ráadásul a legjobb edzőt igazolták le” – dicsérte a vártnál jobban teljesítő házigazdákat.

Faragó Tamás - MTI Fotó: Illyés Tibor Faragó Tamás – MTI Fotó: Illyés Tibor

A szerda esti elődöntőben az Egyesült Államokkal összecsapó női válogatott szereplésével elégedett a válogatottat korábban szövetségi kapitányként világ- és Európa-bajnoki címig vezető legenda, aki az Úszó Hírességek Csarnokának is tagja. Ráadásul szerinte hiába emelkednek ki a mezőnyből az amerikaiak, mert Bíró Attila szövetségi kapitány lányai az előzetesen kitűzött célt már teljesítették, így felszabadultan játszhatnak majd, míg az ellenfél “remegő szájjal. Ők is tudják, a mezőnyt nézve nekünk van a legnagyobb esélyünk megszorítani csapatukat. Az előző meccs eredménye már semmit sem számít” – utalt a tovaszálló hatásokra, amit a csoportkörben elszenvedett vereség okozhatna.

Azonban a Rióban tapasztalt játékról, illetve a vízilabda jövőjéről továbbra sem változott a véleménye. “Már húsz éve azért küzdök, hogy megreformálják a szabályokat, kisebb méretű labda és kisebb pálya jó hatással lenne a játékra. Hogy a helyszínen a szurkolók, a televíziónézők és ezáltal a szponzorok is szórakoztatónak tartsák, mert így csak szakmai szemmel érdekes egy-egy mérkőzés” – tört ismét lándzsát a sportág vonzóbbá tétele mellett. “Akár a trapp lövészet, vagy a tollaslabda is baromi látványos a tévé előtt ülve , ezért kellene a pólónak is elindulnia a mások által járt úton.”

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni