Kormos Villő nem jutott be a döntőbe

MTI
Kormos Villő a toronyugrók szerdai selejtezőjében 27. helyen végzett, így nem jutott elődöntőbe a riói olimpián.

A Maria Lenk Uszodába szép számú nézősereg látogatott ki, hogy lássa a női toronyugrók selejtezőjét helyi idő szerint szerda délután. A 28 versenyző között volt a műugróversenyek egyetlen magyar érdekeltje is, akitől szép eredmény lett volna, ha bejut a legjobb 18 közé, s azzal biztosítja helyét a csütörtöki elődöntőben.

A harmadik olimpiáján szereplő, tizenegyedikként sorra kerülő Kormos az első, a második és a harmadik ugrásánál is hibázott, s szinte egyforma pontot kapott mindegyikre (44,80, 46,40, 46,20), így az első sorozattól a mezőny hátsó részében állt.

A legszebb ugrását negyedikre mutatta be a Rugóláb LSE sportolója, 58,80 pontot kapott erre, ezzel a 26. volt az utolsó kör előtt, 31,35 ponttal lemaradva a 18. helyezettől. Esély már ekkor sem igazán volt a továbbjutásra, ráadásul a szinkrontoronyugrásban háromszoros Európa-bajnoki bronzérmes Kormos utolsóra is hibázott, a vízbeérkezésénél már nem volt függőleges testhelyzetben (31,50 pont), így végül 227,70 ponttal visszacsúszott a 27. helyre.

„288 pontot ugrottam februárban itt, Rióban, amivel kikerültem az olimpiára, most 289 ponttal lehetett bekerülni a középdöntőbe, tehát abszolút reális volt, hogy továbbjussak. Igazából, mióta 10 métert ugrok, ez az egyik legrosszabb versenyem” – értékelt könnyeivel küszködve Kormos Villő. – Sok mindenre lehetne fogni, de ezt én rontottam el.”

Elmondta még, hogy a negyedik gyakorlatával, amelyre ezúttal a legmagasabb pontszámot kapta, voltak problémái még egy éve, mert mint elárulta: “egyszer eltévedtem benne versenyen és nagyon nagyot estem”.

Attól eléggé tartottam, talán azért sikerült az a legjobban” – tette hozzá.

Az utolsóról pedig, amely a legkevesebb pontot érte, azt mondta, hogy pár napja öt méteren ennél az ugrásnál lecsúszott a lába és “abból is esett egy arcosat”.

Nagyon tartottam tőle, hogy nehogy megint lecsússzon a lábam. Lehet, hogy ez az egész befolyásolta a többi ugrást is. Igazából azt sajnálom, hogy a két legjobb ugrásomat, az első kettőt is elrontottam” – mondta Kormos.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni