Legyőzte a rákot, majd olimpiai bajnok lett

m4sport.hu/CNN
Elvesztette fél tüdejét, de legyőzte a rákot Santiago Lange, aki újdonsült olimpiai bajnokként ismét bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen.

Az argentin vitorlázó partnerével, Cecilia Carranza Sarolival vegyespárosban, a Nacra 17 hajóosztályban diadalmaskodott a keddi éremfutamot követően. Az ötvennégy éves versenyző különösen nehéz éven van túl, hiszen tavaly rákot diagnosztizáltak nála.

Santiago Lange és Cecilia Carranza Saroli olimpiai bajnok a Nacra 17 hajóosztályban – Fotó: EPA/Nic Bothma

„Most, hogy túl vagyok ezen az egészen, elmondhatom, rengeteget tanultam az elmúlt időszakban. Barcelonában műtöttek meg, és öt nappal a műtét után már bicikliztem, egy hónappal később pedig már vízre is szálltam. Remélem, sokaknak ad új reményt az én példám, de most arra szeretnék fókuszálni, amit elértünk sportolóként. A betegség egyáltalán nem szólt bele céljaim elérésébe, csak egy akadály volt, amit le kellet küzdenem. A célom az volt, hogy felkészülten érkezzünk Rióba. Kijelenthetem, sikerült”- mondta az olimpiai bajnok Lange.

Santiago Lange és Cecilia Carranza Saroli olimpiai bajnok a Nacra 17 hajóosztályban – Fotó:EPA/Olivier Hoslet

Az argentin hajósnak ez volt a hatodik olimpiája, 2004-ben, és 2008-ban is bronzérmet szerzett csapattársával, Carlos Espinolával Tornado hajóosztályban, amit a Nacra váltott fel. Jelenlegi csapattársával, Carranza Sarolival 2014 óta alkotnak egy párost. „A mostani verseny fantasztikus volt. Először is, nem gondoltam volna, hogy egy lánnyal fogok egy csapatban hajózni. Aztán itt van a Nacra. Egy teljesen új hajó, egy lenyűgöző hajó, amivel nagyon jó volt versenyezni, főleg itt Rióban.

Santiago Lange és Cecilia Carranza Saroli olimpiai bajnoka Nacra 17 hajóosztályban – Fotó:EPA/Nic Bothma

„Rendkívüli sportember, megtiszteltetésnek érzem, hogy együtt érhettük el ezt a sikert. Lenyűgöz, hogy milyen pozitívan áll mindenhez.” – mondta Carranza Saroli, aki szintén versenyzett már olimpián, ám Langéval elért olimpiai bajnoki címe kétség kívül élete eddigi legnagyobb sikerének számít.

Kapcsolódó cikkek

Olimpiai menetrend

  • Augusztus

    05

  • Augusztus

    06

  • Augusztus

    07

  • Augusztus

    08

  • Augusztus

    09

  • Augusztus

    10

  • Augusztus

    11

  • Augusztus

    12

  • Augusztus

    13

  • Augusztus

    14

  • Augusztus

    15

  • Augusztus

    16

  • Augusztus

    17

  • Augusztus

    18

  • Augusztus

    19

  • Augusztus

    20

  • Augusztus

    21

Íjászat

4 esemény

14:00

Férfi egyéni

14:00

Férfi csapat

18:00

Női egyéni

18:00

Női csapat

Labdarúgás

3 esemény

00:00

Svédország - Kolumbia (Férfiak)

Online stream #02

01:00

Fidzsi-szigetek - Koreai Köztársaság (Férfiak)

Online stream #04

03:00

Nigéria - Japán (Férfiak)

Online stream #01

Lovastusa

1 esemény

13:30

Lovastusa egyéni